Lecce-Brescia: Odds, fogadási tippek és Serie A mérkőzés előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Rigó Ond 2020 július 21
Lecce vs Brescia
Lecce
Teljesítmény:
V N D V V
  • Stadio Via Del Mare
  • Július 22. 21:45
Brescia
Teljesítmény:
N V V V N

Bődületesen, iszonyatosan fontos meccs következik az olasz bajnokság 34. fordulójában, ahol a Lecce fogadja a Bresciát. A 18. helyezett játszik a 19. ellen, és ha úgy is látszik, hogy a Brescia sorsa már eldőlt, azért a Leccének még lesz pár szava a végelszámolásnál. Cél: elkerülni a 18. helyet és beérni a Genoát, az első nem kieső csapat a Serie A-ban. Szép kihívás, ami most kezdődik, 4 fordulóval a vége előtt!

Formaidőzítés

Borzasztóan furcsa meccsnek nézünk elébe, ugyanis egy kiesési rangadót láthatunk, ahol az egyik csapatnak szinte már most is elillantak az esélyei, a másiknak viszont még bőven megvan az esélyes, hogy bizonyítson, de egyelőre még így is távolinak tűnik a bentmaradás. Simán lehet, hogy a jelenleg 18. helyen álló Lecce bent fog maradni és beéri a 4 ponttal előtt álló Genoát. De az is lehet, hogy nem és most egy hamis illúzióba kergetik magukat.

A Lecce nagyon rossz időszakon van túl, kikaptak a Sampdoriától (1-2), a Sassuolótól (4-2), a Laziót valahogy sikerült megverniük csodával határos módon (2-1) és ezután egy döntetlen következett a Cagliari ellen (0-0), majd két vereség, egy a Fiorentina ellen (1-3), egy pedig pont a Genoa ellen (2-1), ami lehet, hogy letörte a kedvüket a folytatáshoz. Azt érezhetik, hogy leszakadnak.

A Brescia lényegében pofont pofonra halmoz, semmi esélyük szinte a bentmaradásra és elég csúnya vereségekbe szaladnak bele.

Jött egy pofon az intertől (6-0), egy a Torinótól (3-1), egy a Rómától (3-0), egy újabb az Atalantától (6-2), ők semmi mást nem töltenek be lassan az olasz bajnokságban, mint egy boksz zsák szerepét. Úgy gyűjtöttek be 24 pontot, hogy közben 9 pontra vannak az első kiesőtől, így tehát matematikailag van esélyük bent maradni 4 fordulóval a vége előtt, de valójában már tőlük is elbúcsúzhatunk. Mario Balotelli csapata igazából már most a másodosztály gondolatával barátkozhat.

A Lecce viszont próbál megkapaszkodni és megpróbálhatja kiköszörülni a csorbát, amit a Genoa ellen szedtek össze. 4 ponttal vannak lemaradva, de a következő begyűjthető 12 pont még rengetegnek tűnik egy kiesés elleni harcban. Kérdés, mire lesz elég így, hogy rengeteg sérülés tizedeli az alakulatot.

Csapatok

A Leccénél rengeteg a hiányzó sérülés miatt: Gianluca Lapadula, Luca Rossettini, Biagio Meccariello, Marco Calderoni, Filippo Falco mind kimaradnak sérülés miatt. Aki eltiltás miatt nem játszhat most, az Jacopo Petriccione, akit a középpályán várhatóan Majer fog pótolni a középpályán, miközben Saponara és Mancosu és Babacar fog kezdeni elől.

A Bresciánál nagyjából pont ugyanannyi sérült van, nem játszhat Andrea Cistana, Dimitri Bisoli, Jessi Joronen, Bruno Martella, Enrico Alfonso. Mellette krédéses még Mario Balotelli szerepe, aki nem sok vizet zavart most egy kieső félben álló csapatban. Nikolas Spalek piros lap miatt eltiltott, miközben Zmrhal, aki betalált a SPAL ellen vasárnap és várhatóan ott lesz a kezdőben.

Nehéz arról beszélni, hogy a csapatoknak mik az erényeik. A Lecce elsősorban jó a saját előnyének a megtartásában, és jellemzően sokat támadnak bal oldalon, sok lövést vállalnak és inkább a saját térfelükön bújnak meg a játékban. Ugyanakkor sok lövést is benyelnek, és borzasztóan gyengék abban, hogy ne vétsenek egyéni hibákat és mélységi beindulásokat levédekezzenek.

A Brescia ezzel szemben nagyjából semmi érdemlegesen nem tud felmutatni, rendkívül gyenge csapat. Nem tudják megtartani a labdát, nem tudják levédekezni a távoli lövéseket, nem tudják az előnyüket megtartani. Általában mindig ugyanazt a kezdő 11-et küldik ki, de közben mindenki legyalulja őket. Nagyon valószínű, hogy a Lecce vissza fog kapaszkodni, ha hátrányba kerül és ha gólt fognak szerezni, azt egy szélről vezetett támadás után fogják megtenni.

Igazi cripple fight lesz ez így. És a Lecce győzelmére is lehet bátran tenni.

A várható kezdők

Lecce

Gabriel, Rispoli, Lucioni, Paz, Donati, Majer, Tachtsidis, Barak, Saponara, Mancosu, Babacar

Brescia

Andrenacci, Sabelli, Chancellor, Papetti, Mateju, Zmrhal, Dessena, Tonali, Bjarnason, Torregrossa, Donnarumma

Érdekes statisztikák

  • A Lecce legutóbbi 14 bajnokijából 13 alkalommal született 2,5 gólnál több a Serie A-ban.
  • A Lecce az elmúlt 10 meccséből 8-at elvesztett az olasz bajnokságban.
  • A Brescia ezzel szemben 8 meccsből 7-et vesztett el a Serie A-ban.
  • A Brescia annyi gólt nyel be, hogy rossz nézni. Legalább 3 gólt kaptak be a legutóbb 3 idegenbeli meccsükön.
  • A Lecce elmúlt 10 bajnokijából 8-on bekapott legalább 2,5 gólt, irtózatos tendencia ez.
  • Ami a két csapat legutóbbi találkozóit illeti, a Lecce legalább 2,5 gólt nyelt be a Brescia ellen az utóbbi 6 bajnokságából legalább 5-ön.
  • A két csapat legutóbbi találkozóján egyébként a Bescia nyert 3-0-ra, ez még tavaly decemberben történt, a Brescia otthonában.

Megfontolandó tippek

  • Az, hogy a Lecce nyeri a meccset, a 22Beten 1,735-es oddszal bír. A döntetlen 4-es odds.
  • Ha viszont a Brescia kerülne ki győztesen, az a 22Beten már bizony 4,42-ös nyereményszorzót ér.
  • Egy jó kis dupla esélyes meccs is kitűnhet ebből, érdemes lehet arra is ránézni. Az „1X” értéke 1,235 , az „12” értéke már 1,275, a „2X” pedig 2,13-et ér.
  • Ha arra fogadnál, hogy mindkét csapat gólt rúg, az a 22Beten 1,55-es nyereményszorzót ér.
  • Arra tippelnél, hogy sok gól lesz? Ha az lenne a tipped, hogy 2,25 feletti gólszám lesz, az bizony 1,352-es szorzót ér.
  • Tegyük fel, hogy az első gólt a Lecce szerzi! Ennek oddsa 1,58-öt ér a 22Beten!
  • Ha arra fogadnál, hogy a Brescia szerzi az első gólt, az viszont már 2,6-es szorzó a 22Beten.
  • Egy jó kis első gólos akciógól, lábbal 1,5-ös nyereményszorzót ér.
Bukméker Min. tét Min. odds Bónusz Regisztrálj
0.20 € 1.40 35,000 Ft Fogadj most
0.50 € 1.50 35,000 Ft Fogadj most
0.10 € 1.20 15,000 Ft Fogadj most
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére