Az 1xbet jelenlegi helyzete Magyarországon és Európában

Olvasd el 7 perc alatt szerző Rigó Ond 2020 augusztus 12
Az 1xbet Hozzáférésével Kapcsolatos Helyzet

Az 1xbet 2011-es létrejötte óta folyamatosan fejlődik és ma már egyike a legnagyobb és legnépszerűbb online fogadóirodáknak. Annak ellenére, hogy az iparágban megszokott módon, a Curacaói szerencsejáték-felügyelet engedélye alapján működik teljesen legálisan ez az orosz tulajdonban lévő oldal, sajnálatos módon azonban Magyarországon jelenleg nem érhető az oldal – “Ez a weboldal nem érhető el az Ön országában” hibazüenettel találkozunk, ha megpróbáljuk megnyitni. Legalábbis akkor, ha a teljesen normális módon próbálunk belépni.

Az is kiderült egyébként az 1xbet állásfoglalása alapján, hogy ez a blokkolás ideiglenes és több más európai országra is vonatkozik és a hátterében az áll, hogy a cég elkezdte megtenni a technikai előkészületeket ahhoz, hogy végre hivatalos engedély alapján működhessenek szerte Európában. Magyarország mellett még érintett országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Görögország, Németország, Dánia, Olaszország, Írország, Spanyolország, Ciprus, Luxemburg, Lettország, Litvánia, Málta, Hollandia, Portugália, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Franciaország, Finnország, Horvátország, Csehország, Svédország és Észtország.

Tehát ha Magyarországról vagy a fentebb listázott ország bármelyikéből próbáljuk elérni az 1xbet oldalát és hibaüzenetbe ütközünk úgy, hogy korábban ez még nem fordult elő, akkor se essünk pánikba. Ez csak ideiglenes és addig tart, amíg az 1xbet nem készül elő technikailag a hivatalos európai engedélyek beszerzésére. A felhasználói fiókunk teljes mértékben biztonságban van, ahogy a pénzünk is, egyszerűen az országokat érintő blokkolás miatt már nem olyan könnyű most elérni az 1xbet oldalát.

Viszont továbbra is van lehetőségünk arra, hogy belépjünk a fiókunkba, játsszunk vagy éppen kifizetést kezdeményezzünk, ehhez használhatunk különféle VPN-hálózatokat is – amelyek elsőre lehet, hogy ismeretlennek tűnnek, de nagyon egyszerűen ki tudjuk velük kerülni az országspecifikus korlátozásokat. Egyszerűen a VPN feltelepítése után egy olyan országból csatlakozunk, ahol az 1xbet nem áll blokkolás alatt.

Hogyan csatlakozzunk VPN-ről az 1xbethez?

Nem kell egyáltalán megijednünk, a VPN-t roppant egyszerűen fel tudjuk telepíteni, csak ki kell választani a megfelelő applikációt. Mi a következő hármat ajánljuk ehhez a feladathoz:

Az Avast VPN letöltéséhez szimplán lépjünk be az avast.com weboldalra, ahol az ingyenes verzió letöltésére kell kattintanunk a jobb oldalon. Ha letöltődött a fájl, szimplán indítsuk el a telepítőt:

Avast VPN

Itt fel fog ugrani egy ablak, ami megkérdezi, hogy tényleg telepíteni kívánjuk-e a VPN alkalmazást, erre kattinsunk igennel (“YES”):

Kattinsunk igennel

Ha ez megtörtént, akkor már automatikusan el is indul az applikáció, amelynek kezelőfelülete roppant egyszerű, egy hatalmas gomb van középen, amivel ki- és be tudjuk kapcsolni a VPN-t:

Ki- és be tudjuk kapcsolni a VPN

Kicsivel lejjebb pedig egy kis képernyőt látunk, amely azt mutatja, hogy mások milyen országból származó kapcsolódásnak érzékelnek minket, ha megnyitunk mondjuk egy weboldalt – ezt a Change gombra kattintva bármikor meg tudjuk változtatni:

Change gombra kattintva bármikor

Országok, ahonnan elérhető az 1xbet

Ahogy az előző szekcióban szó volt róla, a VPN applikációk lehetőséget teremtenek arra, hogy megváltoztassuk azt az országot, ahonnan az 1xbet-re bejelentkezünk. Tehát ha sikeresen telepítettük mondjuk az Avast VPN applikációt, akkor az országot változtassuk meg mondjuk a következők valamelyikére:

Bosznia-Hercegovina, Brazília, Kanada, Kolumbia, Hongkong, Izland, India, Indonézia, Japán, Malajzia, Mexikó, Moldova, Új-Zéland vagy bármelyik más dél- és közép-amerikai ország.

Ha megváltoztattuk az országot a VPN applikációban, akkor már nem maradt más hátra, mint a böngésző címsorába beírni az 1xbet címét és máris mehet a játék tovább!

További ajánlott VPN applikációk

Az Avast VPN mellett ajánljuk még a Nord VPN és az Express VPN használatát is, mindkettőt legalább annyira egyszerű működésre bírni, mint az Avast VPN-t. És ez természetesen nem csak számítógépen, böngészőben, de mobiltelefonon is teljesen ugyanúgy működik a történet, ahogy fentebb írtunk róla.

Hogy legyen még egy példánk, a Nord VPN használata esetén keressük fel a nordvpn.com weboldalt, majd egyszerűen kattintsunk a letöltésre (“Download”):

Egyszerűen kattintsunk a letöltésre

Majd szimplán installáljuk fel az applikációt az Install gombra kattintva:

Install gombra kattintva

Regisztráljuk magunkat az applikációba, majd lépjünk be. Ezután már nincs más hátra, mint kiválasztani egy olyan országot, amelyben szabadon használható az 1xbet és kapcsolódni az internetre egy ebben az országban lévő szerveren keresztül (“Connect”). Az országok listáját fentebb megadtuk, amelyeket használhatunk.

Connect gombra kattintva

Ha kapcsolódtunk, akkor nincs más hátra, mint böngészőből ismét megnyitni az 1xbetet és láss csodát, most már működni fog az oldal.

Mobiltelefonos használat

Értelemszerűen, ha mobilon használnánk az 1xbet oldalát, akkor sem kell aggódnunk, a VPN-es kapcsolódás teljesen ugyanúgy működik mobilról, mint egy számítógép asztaláról. De mégis mit tegyünk? A következőkben megnézzük a telepítés folyamatát.

Az első lépés az, hogy be kell lépnünk a Google Play áruházba, amit nagyon könnyen azonosíthatunk a telefonunk képernyőjén.

Keressünk rá az Avast VPN alkalmazásra, majd installáljuk fel. Ha az installálás sikeres volt, nyissuk meg az applikációt:

Avast VPN alkalmazásra

Amikor megnyitottuk az applikációt, hasonló képernyőt láthatunk, mint a webes felületen, ha először csak kipróbálnánk a működést, válasszuk a hétnapos ingyenes tesztperiódust:

Válasszuk a hétnapos ingyenes tesztperiódust

Innentől kezdve pedig a működés szinte teljesen ugyanaz, mint a webes verzió esetén, szimplán csak kapcsolódjunk az internetre és utána változtassuk meg a kapcsolódási országunkat (“Change location”) – vagy akár már előzetesen meg is változtathatjuk és utána kapcsolódhatunk az internethez a választott ország tartományából.

Változtassuk meg a kapcsolódási országunkat

Ha ezt megtettük, akkor innentől kezdve már szabad a pálya és ismét beléphetünk az 1xbet oldalára, hogy folytassuk játékunkat.

szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére