AC Milan – Inter: Odds, fogadási tippek és Bajnokok Ligája mérkőzés előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2023 május 09
AC Milan vs Inter
AC Milan
Teljesítmény:
N D D N D
  • San Siro
  • 2023.05.10. 21:00
Inter
Teljesítmény:
N N N N N

Tegnap szóba került a Real Madrid és a Manchester City elődöntője a Bajnokok Ligájában, ma pedig a szerdai találkozóról fogunk beszélni, az AC Milan és az Inter összecsapásáról. Olasz rangadó tehát a BL elődöntőjében, és ez az olasz fölény egyébként nem csak a BL-re jellemző, ketten vannak az EL-ben is, de még a Konferencialigában is található egy talján együttes.

A városi riválisok a hétvégén rangadót nyertek, szóval a főpróba is kemény volt mindkettejük számára. Olyannyira kemény, hogy Pioli elvesztette a legfontosabb fegyverét, aki nélkül a Milan csak egy félkarú óriás. Talán a visszavágón már szerepelhet Rafael Leao, a kérdés az, nem lesz-e az már késő?

AC Milan: pillanatnyi forma

A Serie A idei táblázatában az élboly rendkívül sűrű, ami miatt még most sem lehet megmondani, hogy ki indulhat majd a BL-ben, ki lesz EL-ben és EKL-ben, és ki marad le róla. Annyi bizonyos, hogy az AC Milan nagyot lépett annak érdekében, hogy ne ők maradjanak le.

A hétvégén a Lazio együttesével játszottak bajnoki meccset, amelyet Ismael Bennacer és Theo Hernández góljaival meg is nyertek, az örömük azonban nem lehetett felhőtlen, ugyanis 10 perccel a kezdést követően cserélni kellett, Stefano Pioli pedig azóta is a körmét rágja, mi lesz a csapatával Rafael Leao nélkül. A portugál egyértelműen a piros-fekete együttes legfontosabb játékosa, és várhatóan nem léphet pályára holnap, de lehet, hogy még a visszavágón sem. Bár azóta érkeztek megnyugtató hírek is az állapotával kapcsolatban.

A Milan formája egyébként kielégítő, bár az elmúlt időszakban akadtak gyengébb meccseik is, mint például a Cremonese ellen, a kiesőjelöltet nem tudták megverni, mentségükre szóljon, hogy B-csapattal álltak ki.

A hazai meccseiket mindig megtolják, óvatosan, taktikusan játszva, de általában győztesen jönnek ki belőlük. Idén az egyenes kieséses szakaszban a Tottenham és a Napoli is 1-0-s vereség után mehetett haza.

Inter: pillanatnyi forma

Magához tért az Inter, és nem hiába kezdték el azt mantrázni magukban, hogy megnyerhetik a BL-t. Tény és való, hogy nem ők a favoritok, inkább a másik ágról várják a győztest, de legutóbb sem voltak esélyesek, amikor végül győzni tudtak. Az Inter gyenge formában volt nemrégiben, ami miatt egészen a hatodik helyig csúsztak vissza, viszont elkezdték szállítani a fontos győzelmeket. Nem csak a bajnokságban, hanem a BL-ben és a kupában is. Utóbbiban majd a Fiorentina ellen emelhetik magasba a trófeát, a BL-ben vár rájuk a Milan, a bajnokságban pedig akár még a dobogóra is felférhetnek.

Legutóbb az AS Roma ellen játszottak, és Federico Dimarco, valamint Romelu Lukaku góljaival a fővárosban tudtak nyerni.

Idegenbeli mérlegük kifejezetten jó mostanság, a Salernitana elleni ikszet követően mindegyik meccsüket megnyerték.

A BL-ben eddig portugál ellenfeleik voltak a kieséses szakaszban, előbb a Portot intézték el, majd a Benficát.

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni párharcok

Idén már negyedszer fognak találkozni. Volt két bajnoki meccsük, valamint az Olasz Szuperkupa döntőjében is összefutottak. Az első mérkőzést a Milan – pályaválasztóként – nagy nehezen, 3-2-re nyerte meg, azóta viszont az Inter dominálja a meccseket. Játszi könnyedséggel nyerték meg a Szuperkupát (3-0), majd a második bajnoki meccsükön is győzni tudtak, igaz, akkor csak 1-0-ra.

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Ahogy azt már említettem, Rafael Leao az, akit nélkülöznie kell Piolinak, illetve Tommaso Pobega sem játszhat, de ő amúgy sem szokott Tonali és Krunic mellett, csak, amikor őket pihentetni kell, vagy sérülés miatt hiányoznak. Jó kérdés, hogy ki pótolhatja Leaot, talán Junior Messias, Alexis Saelemaekers, de könnyen lehet, hogy Ante Rebic kaphat újra esélyt.

A másik oldalon Milan Skriniar sérült, Dalbert sem épült még fel, valamint Danilo D’Ambrosio szereplése kétséges.

A várható kezdőcsapatok

AC Milan: Maignan – Calabria, Kalulu, Tomori, Hernández – Tonali, Krunic – Saelemaekers, Bennacer, Brahim – Giroud

Inter: Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Dimarco – Lukaku, Martínez

Megfontolandó tippek

    Nagyon régen volt a BL elődöntőjében mindkét csapat, szeretnék megbecsülni azt, hogy itt vannak. Vagyis nem fognak felesleges kockázatot vállalni az első mérkőzésen. Idén a Milan eddig csak egyszer győzött, akkor egy góllal, és most is az tűnik reálisnak, ha valamelyik csapat szűk győzelmére fogadunk. De melyikre?

  • Miután erre a választ még csak nem is sejtem, egyetlen tippem marad, mégpedig az under 2,5. Ez a bet365-nél 1.63, az Unibetnél 1.62.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére