Barcelona – Borussia Dortmund: Odds, fogadási tippek és Bajnokok Ligája mérkőzés előzetes – 2025.04.09.
- Lluis Companys Olympic Stadium
- 2025.04.09. 21:00
Ahogy tegnap, úgy ma is a Bajnokok Ligája negyeddöntőivel foglalkozunk. A szerdai párharcok közül mi a Barca – Dortmundot tartjuk érdekesebbnek, de ki tudja, Unai Emery újbóli megjelenése Párizsban szintén okozhat némi galibát.
A tavalyi ezüstérmes nem fut jó szezont, már túl vannak egy edzőváltáson is, míg a Barcelona megújult Hansi Flickkel. A német mester egy nehéz anyagi helyzetben levő együttest vett át, ám most is kiderült, hogy a La Masiához bármikor lehet nyúlni. Ez a csapat akár a végelszámolásnál is ott lehet, ahogy ott vannak a Spanyol Kupa döntőjében, és ott vannak a LaLiga első helyén is.
Barcelona: pillanatnyi forma
A Barcelona szurkolói elégedettek lehetnek azzal, amit eddig elértek. Ugyan a hétvégén botlottak a Real Betis ellen (csak 1-1-et értek el, a gólt Gaví szerezte), de mivel a Real Madrid meg kikapott, még így is növelték az előnyüket a tabellán. Négy pont elég lehet, hacsak nem kapnak ki otthon majd a királyiaktól. Akkor nyílt maradhat a küzdelem.
Aztán bejutottak a Copa del Rey fináléjába, ahol El Clasicot rendeznek. Az elődöntőben az Atletico Madriddal játszottak egy izgalmas 4-4-et először, a visszavágó már felejthetőbb volt, 1-0-s Barca-győzelmet hozott.
A Bajnokok Ligájában pedig a Benficán keresztül jutottak el idáig, ezúttal nem volt 5-4-es őrült csata, az odavágót és a visszavágót is relatíve simán nyerték a katalánok, még úgy is, hogy a lisszaboni meccsen Pau Cubarsít kiállították…
Borussia Dortmund: pillanatnyi forma
A Borussia Dortmund sokat köszönhet a német riválisainak, akkora keresztbe verések vannak, amivel még nekik is van esélyük odaérni, akár még a dobogóra is. A Frankfurt szerepel most ott 48 ponttal, a Dortmundnak pedig már 42 pontja van. A cél, hogy a BL-ben részt vehessenek, a többi már plusz.
A hétvégén 4-1-re sikerült nyerniük a Freiburg ellen idegenben, Karim Adeyemi, Serhou Guirassy, Carney Chukwuemeka és Jamie Gittens találtak a kapuba. Ezzel feljöttek a 8. helyre.
Nekik az előző kör sem volt könnyű, a Lille-t épp, hogy ki tudták verni. A hazai 1-1 után sokan az ő kiesésüket jósolták, de aztán Franciaországban sikerült a maguk javára fordítani az állást.
Egymás elleni párharcok
Nem ez az első, hogy a Dortmund és a Barca idén összecsap. Az alapszakaszban volt már egy jó kis meccsük, akkor Németországban a Barcának sikerült nyerni 2-3-ra. Az első félidőben még nem látszott, hogy egy ennyire parázs mérkőzés lesz, hiszen egyetlen gól sem esett. A másodikban Raphinha kezdte meg a gólgyártást, majd jött Serhou Guirassy, aztán a hajrában tíz perc alatt még három találat született: Ferrán Torres kétszer talált be, a kettő között pedig Guirassy köszönt be ismételten.
Ezt megelőzően 2019-ben a csoportkörben futottak össze, előtte pedig az 1998-as Szuperkupa alkalmával, amikor még két mérkőzésen dőlt el a trófea helye.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Alapjáraton a Barcánál régóta sérült Marc Bernal, Marc-André ter Stegen, és egy ideje Marc Casado is kidőlt. A lista viszont itt nem ér véget, mert most még Dani Olmo is megsérült, a legtöbb probléma tehát a középpályán van Hansi Flick számára.
A túloldalon viszont rengeteg alapember kiesett. Csak Cole Campbell nem számít annak, viszont Niklas Süle, Ramy Bensebaini, Marcel Sabitzer, Nico Schlotterbeck és Pascal Gross is elég gyakran került a kezdő tizenegybe. Amúgy Grosst leszámítva mindenki sérült, a Brightont is megjárt középpályás pedig eltiltott.
A várható kezdőcsapatok
Barcelona: Szczesny – Koundé, Cubarsí, Martínez, Baldé – de Jong, Pedri – Yamal, Gaví, Raphinha – Lewandowski
Borussia Dortmund: Kobel – Ryerson, Anton, Can, Svensson – Nmecha, Chukwuemeka – Adeyemi, Brandt, Gittens – Guirassy
Megfontolandó tippek
Niko Kovacék egy döntetlennek már nagyon tudnának örülni, ám reálisan nézve erre sok lehetőségük nem lesz.
- #Tipp1: Barcelona győzelem
- #Tipp2: Over 2,5
Regisztrálj a QuickWin oldalára, játssz, és nyerd meg a Jackpotot az 5.200.000 Ft-os összdíjazású versenyen!