Bournemouth – West Ham: Odds, fogadási tippek és Premier League mérkőzés előzetes – 2023.08.12.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2023 augusztus 09
Bournemouth vs West Ham
Bournemouth
Teljesítmény:
N V N V N
  • Vitality Stadium
  • 2023.08.12. 16:00
West Ham
Teljesítmény:
V V D N N

Azért ezt a mérkőzést választottuk az angol bajnokság első fordulójából mára, mert van magyar vonatkozás, remélhetőleg a kezdőcsapatban kap szerepet az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar tehetsége, Kerkez Milos, aki a nyáron hagyta el az AZ Alkmaar csapatát a Cherries kedvéért.

A Bournemouth tavaly megúszta a kiesést, de csak nehezen, Gary O’Neilnak köszönhetően. No meg a téli erősítéseknek. A mester távozott – ő lehet a ma kirúgott Julen Lopetegui utódja a Wolverhamptonnál -, a helyére pedig a Rayo Vallecano sikeredzőjét, Andoni Iraolát nevezték ki, aki egykor maga is nagyszerű játékos volt. Most pedig nagyszerű játékosokat edzhet.

Ellenfelük a West Ham, amely a nyáron totálisan csendben volt. Senki, még egyszer: S-E-N-K-I nem érkezett a csapathoz, teljesen behúzták a kéziféket David Moyesék. Persze távozók voltak, így nem túlzás azt mondani, hogy a kalapácsosok egész egyszerűen gyengültek. (Zárójelben hozzáteszem, hogy nem maradnak azért új ember nélkül, Edson Álvarez már nagyon közel van)

Ez alapján lehet bármi esélye a hazaiaknak? Szerintünk lehet, és a sportfogadás szakértői is ezen az állásponton vannak.

Bournemouth: pillanatnyi forma

Gary O’Neil, miután átvette az irányítást a Bournemouthnál, eléggé felemásan teljesített, de a fő célt elérte, vagyis bent maradt a csapatával. A Bournemouth a 15. helyet érte el a bajnokságban, a kieső Leicester előtt öt ponttal végeztek, pedig az utolsó négy meccsüket elveszítették…

A nyáron megtörtént a váltás, fent már említettem, hogy Andoni Iraola érkezett a kispadra. És jöttek szép számmal új játékosok is. Kerkez Milos leigazolása számunkra a legjobb hír, mellette pedig Hamed Traoré, Romain Faivre, Ionut Radu és Justin Kluivert csatlakoztak.

Faivre mondjuk ment is kölcsönben vissza Franciaországba, vele együtt pedig távozott Jefferson Lerma, Siriki Dembélé, Jack Stacey, Jordan Zemura, Mark Travers és Ben Pearson is.

Biztatóan játszottak a nyáron, több meccsüket is megnyerték, és annak is örülhetünk, hogy Kerkez a mérkőzések többségén kezdőként kap szerepet.

Öt meccsükből hármat nyertek meg, kettőt elveszítettek.

West Ham: pillanatnyi forma

Hát, a West Ham átigazolásaival, új játékosaival sok időt nem kellett töltenem, ugyanis nincs senki, akit David Moyesék megvettek volna. Ez valahol amúgy érthető, tavaly nagyon kinyílt a pénzcsap, ehhez képest a bajnokságban végig a kiesés ellen küzdöttek. De megnyerték az Európa-konferencialigát.

Egyedül távozókról tudok beszámolni, klubrekordot jelentő összegért cserébe eladták Declan Rice-t az Arsenalnak, valamint egyéves légióskodás után hazatért Gianluca Scamacca is, akit a skót nem tudott betörni, egyáltalán nem úgy futballozott a balhés csatár, mint előtte a Sassuolóban. Eladták továbbá Nikola Vlasicot a Torinonak, távozott Manuel Lanzini és Arthur Masuaku.

Rice helyére mindenképp kell valaki, fentebb már említettem, hogy Edson Álvarez már közel van a váltáshoz, ha nem sikerül az üzlet, akkor a Monaco játékosa, Youssouf Fofana, vagy a Juventusnál perememberként levő Denis Zakaria érkezhet.

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni meccsek

Van mit átgondolnia a hazaiaknak, tavaly, feljutásuk évében ugyanis kétszer is elkalapálta (höhö) őket a West Ham. A fővárosi együttes ősszel 2-0-ra, tavasszal pedig – idegenben – 4-0-ra győzte le az akkori újonc csapatot. Ez azért nyilván nem annyira jó, az meg csak hab a tortán, hogy még csak gólt sem sikerült szerezni a Bournemouthnak.

Az elmúlt öt mérkőzésen egyébként potyogtak a gólok, az a 2-0 az egyetlen, amikor a két és fél gólt nem érték el. Van itt két 4-0, egy 2-2, valamint egy 5-3-as felkészülési meccs is.

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Sok a sérült a Cherriesnél, Kerkez kezdetése így szinte borítékolható. A védelemből kiesett Lloyd Kelly, Adam Smith, Ryan Fredericks, a középpályáról Marcus Tavernier és Ryan Christie, a támadók közül pedig Antoine Semenyo és Dominic Solanke.

A vendégeknél egyedül Lucas Paqueta játéka kérdéses, ám a támadó középpályás szinte száz százalék, hogy játszani fog.

A várható kezdőcsapatok

Bournemouth: Neto – Cook, Mepham, Zabarnyi, Senesi, Kerkez – Rothwell, Billing, Ouattara – Moore, Kluivert

West Ham: Fabianski – Kehrer, Zouma, Aguerd, Palmieri – Soucek, Downes – Bowen, Paqueta, Benrahma – Ings

Megfontolandó tippek

Egy jobb és erősebb Bournemouthra számítok, drukkolok Kerkeznek is, hogy minél inkább felhívja magára a figyelmet. A Bournemouth egy győztes mérkőzéssel indíthat, mert ez a West Ham azért nem egy világverő együttes. Sokat gyengültek Rice eligazolásával, ez persze nem azt jelenti, hogy gond nélkül megnyerik a mérkőzést.

Véleményem szerint mindkét fél be fog majd találni a kapuba, ez a bet365-nél 1.70-ért vihető, a két és fél gól feletti eredmény pedig 1.88 az Unibetnél.

szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére