Csehország – Dánia: Odds, fogadási tippek és Vb-selejtező előzetes – 2026.03.31.
- epet Arena
- 2026.03.31. 20:45
Habár kedden este a magyar válogatott is pályára lép, ezúttal nem róluk ejtünk szót. Marco Rossiék Görögországot fogadják a Puskásban, de ez csak felkészülési mérkőzés. Nincs tétje. Míg lesz négy másik találkozó, amelynél ez nem mondható el. A tét hatalmas, kiderül, melyik négy európai csapat csatlakozhat a vb-re kvalifikáltak táborához. Csehország és Dánia válogatottjai mindketten nagyon erősek, de egyikük nagyot fog csalódni. A többi ágon lesz még egy olasz – bosnyák, egy koszovói – török, valamint egy svéd – lengyel csata.
A csehek az elődöntőben kétgólos hátrányból fordítottak, mentálisan tehát nagyon rendben vannak, Dánia meg négygólos sikert aratott. Ott is megvan a kellő magabiztosság. Ezért is választottuk ezt a meccset, ez lehet a legizgibb és a legérdekesebb…
Csehország: pillanatnyi forma
Csehországot ugyanúgy sokkolták az írek, mint ahogy a magyarokat is, de nekik még volt idejük magukhoz térni. Troy Parrott duplája után a kiesés szélére került a válogatott hazai pályán, ám még az első félidőben sikerült közelíteni, Patrik Schick talált be, miután Ladislav Krejcit lerántotta egy ír játékos a tizenhatoson belül.
A második félidőben hajtottak a második gólra a hazaiak, de az jó ideig nem jött. Majd ismét jött Krejci, egy szabadrúgás után fejelt a kapuba. A hosszabbítás gólt nem hozott, maradtak a tizenegyesek, ahol Matej Kovar lett a hős, ő fogta meg Finn Azaz és Alan Browne lövését is. A hazai csapatnál csak Mojmir Chytil hibázott.
Dánia: pillanatnyi forma
Dániában nagy volt az öröm, Koppenhágában gólfesztivált rendeztek, 4-0-val küldték haza Észak-Macedóniát. Hosszú idő óta ez volt a legjobb játék, amit bemutattak. Nagyon jól játszott Mikkel Damsgaard, aki gólja mellett adott egy gólpasszt is, illetve Gustav Isaksen, a Lazio szélsője, aki egy percen belül két gólt szerzett. A negyedik találatot két nagy öreg, Christian Eriksen és Christian Nörgaard hozta össze, utóbbi talált a hálóba, előbbi az asszisztért felelt.
Nem csak a győzelem ténye hozott eufóriát, hanem maga a játék is, a dán csapat régóta nem focizott ilyen jól. Pedig több kulcsember is hiányzik, ezt lentebb fogjátok látni.
A skandináv csapat idegenben kell, hogy megvívja a döntőt, mostanában azért érték őket csalódások, gondoljunk csak a skótok elleni csúnya vereségre, ami a pótselejtezőbe küldte őket.
Egymás elleni párharcok
Nem fejteném ki az összes cseh – dán meccset, volt belőlük jó pár az elmúlt 30 évben. Azt viszont megemlíteném, hogy a legutóbbi tízben mindössze kétszer találkoztak, emiatt nem is nagyon lesz hosszú ez a kis bekezdés.
2016-ban játszottak egy felkészülési mérkőzést, amely 1-1-es eredményt hozott, öt évvel később az EB negyeddöntőjében találkoztak. A dánok részéről Thomas Delaney és Kasper Dolberg találtak be (egyikük sem a keret tagja), a csehek részéről pedig Patrik Schick.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Brian Riemert kissé szkeptikusan fogadták a dán szurkolók, hiszen azt megelőzően elég nagyot koppant az Anderlechtnél. A második hely megszerzése sem töltött el mindenkit örömmel, Skócia ellen lemaradtak, de a pótselejtezőben látottak már sokak tetszését elnyerte. A keret hozott néhány érdekességet, több olyan játékos sem kapott meghívót, akikre Kasper Hjulmand, sőt még maga Riemer is korábban számított. Oké, Patrick Dorgu, Kasper Schmeichel, Jannik Vestergaard és Andreas Christensen sérült, de Mika Biereth vagy Rasmus Kristensen nem.
Helyettük ott van Noah és Nikolas Nartey, Viktor Bak, Oliver Provstgaard, Kasper Högh és William Osula is.
A hazaiaknál nincs meglepetés, Miroslav Koubek két újoncnak szavazott bizalmat, Pavel Bucha és Denis Visinsky nem kaptak az elődöntőben lehetőséget. Feltűnhet Adam Hlozek és Vaclav Jemelka hiánya, ők sérültek.
A várható kezdőcsapatok
Csehország: Kovar – Vitik, Hranac, Krejci – Coufal, Provod, Soucek, Jurasek – Schick, Karabec, Sulc
Dánia: Hermansen – Bah, Nörgaard, Nelsson, Maehle – Hjulmand, Höjbjerg – Isaksen, Froholdt, Damsgaard – Höjlund
Megfontolandó tippek
Nem lennék meglepődve, ha végül büntetőpárbajjal dőlne el a továbbjutás. Számomra a csehek kissé szürke lovak, Dánia viszont régi fényében tündököl. És mégis, nem hinném, hogy Brian Riemer és a csapata simán jut tovább. Már, ha egyáltalán továbbjut…
- #Tipp1: Döntetlen
- #Tipp2: BTTS
Regisztrálj a Betista oldalán, első befizetésedre 100%-os bónuszt kapsz 100.000 Ft-ig!