Ferencváros – Tottenham: Odds, fogadási tippek és Európa-liga mérkőzés előzetes – 2024.10.03.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2024 október 02
Ferencváros vs Tottenham
Ferencváros
Teljesítmény:
N V N N N
  • Groupama Aréna
  • 2024.10.03. 18:45
Tottenham
Teljesítmény:
N N N N V

Nagy lesz a kabát a Fradi számára? Lehet…

Az Európa-liga sorsolás piszok nehéz, rengeteg az erős csapat, és jó párat meg is úsztak. De azért így is meg kell küzdeniük a Nice vagy az AZ Alkmaar csapataival többek között.

Most pedig a Tottenham következik. Oké, hogy hazai pályán, de annyira sokat ez jelen pillanatban talán nem számít. Vagy túlontúl pesszimistán állok hozzá, vagy ez a realitás.

Az angol bajnokság egyik élcsapata az első fordulóban tíz emberrel játszotta végig a meccset, mégis három góllal nyerte. A Fradi meg Belgiumban kapott ki. Szóval az, hogy vendéggyőzelmet várunk szerintem nem olyan nagy szó…

Ferencváros: pillanatnyi forma

Az első mérkőzés nem jött össze, szoros mérkőzésen a több egyéni hiba döntött az Anderlecht ellen. Nem játszott alárendelt szerepet a Fradi, de a helyzeteiket nem tudták kihasználni. És hiába játszott jól Dibusz Dénes és a védelem, az első gólban mind benne voltak. A másodikat meg Botka Endre totál feleslegesen hozta össze.

Ami nem ment az EL-ben, az ment a bajnokságban. Rangadót játszott a Fradi, és a sima győzelemhez kellett a nyáron rekordösszegért igazolt Saldanha is. A brazil srác csereként állt be, és negyedóra alatt lőtt hármat. Ahogy a 10-es mez-en írták, jó lakmuszpapírja ő a magyar bajnokságnak…

Pascal Jansen együttese most egy keményebb ellenféllel találkozik, és ugyan hazai pályán még nem kaptak ki, könnyen lehet, hogy most jön az első vereség…

Tottenham: pillanatnyi forma

MU-veréssel hangolt Ange Postecoglou, a menedzser az Álmok Színházában tudta kihasználni Bruno Fernandes butaságát, csapata pedig simán győzött az emberelőny tudatában. A kiállításkor már 1-0-ra vezettek Brennan Johnson találatával, ezt követően még Dejan Kulusevski és Dominic Solanke talált be.

Nem csak akkor, de az Európa-ligában is 3-0-s győzelmet arattak, ami azért is volt meglepő, mert szinte végig emberhátrányban voltak, Radu Dragusin utolsó emberként szabálytalankodott, ami után rögtön beküldték az öltözőbe. A leginkább Lucas Bergvall faragott rá erre, a fiatal középpályást szedték le, hogy megerősítsék a védelmet. A húzás bejött, a Qarabag még tizenegyesből sem tudott betalálni, viszont Johnson, Solanke és Sarr igen.

Nincs rossz formában a Spurs, a velük egy szinten levő csapatokat, a gyengébbeket gond nélkül intézik el, a jobbakkal viszont megszenvednek.

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni párharcok

A Ferencváros és a Tottenham még nem találkoztak egymással tétmérkőzésen.

Hírek a csapatok körül, hiányzók

A hazai oldalon a csapattal kapcsolatban sok újdonság nincs. Miután Makreckis még most sem bevethető, Botka Endre pedig nem volt túl meggyőző az Anderlecht ellen, Pascal Jansen Gartenmannt próbálta ott ki a Puskás Akadémia ellen. A skandináv védő jól játszott, így vélhetően ő kezd majd.

A középpályán Abu Fani és Maiga játéka valószínű, bár a mester valamiért nagyon ragaszkodik Philippe Rommens játékához. A legnagyobb kérdés pedig az, Saldanha átveszi-e Varga Barnabás helyét. A brazil a hétvégi teljesítménye után sanszos, hogy ott lesz a kezdőben.

A túloldalon több sérült is van, Destiny Udogie és Son Heung-min kisebb sérüléssel bajlódik, emiatt őket nem is fogják kockáztatni. Sérült továbbá Richarlison és Wilson Odobert, eltiltott Radu Dragusin.

A várható kezdőcsapatok

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Cissé, Gustavo, Ramírez – Maiga, Abu Fani – Traoré, Zachariassen, Ben Romdhane – Saldanha

Tottenham: Vicario – Gray, Romero, van de Ven, Davies – Sarr, Bissouma, Bergvall – Johnson, Solanke, Werner

Megfontolandó tippek

Még ha Son és Udogie nem is játszik, még ha Maddisont csak a padról állítják be, ha nem lesz ott Bentancur vagy Solanke… hát, akkor sincs sok esélye a Ferencvárosnak. A tavalyi remek szereplés után lehetnénk optimistábbak is, de az most nem megy. De ránk lehet ám cáfolni!

  • #Tipp1: Tottenham győzelem
  • #Tipp2: Over 2,5

Az aktív 20bet felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.

megosztás
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére