Fluminense – Al-Hilal: Odds, fogadási tippek és Klubvilágbajnokság előzetes – 2025.07.04.
- Camping World Stadium
- 2025.07.04. 21:00
Mint azt tegnap ígértem, a pénteki klubvébés meccsre térünk most ki. A Fluminense – Al-Hilalra senki nem számított a nyolcaddöntő után, mindenki a korábbi BL-döntő megismétlésére számított, vagyis az Inter – Man Cityre. Csakhogy az olaszok meg az angolok gyenge napot fogtak ki, különösen Cristian Chivuék. De erről majd később.
Biztos, hogy lesz nem európai csapat az elődöntőben, az is lehet, hogy nem csak egy, hanem rögtön kettő is. De ez majd múlik a Palmeirason is, akik szombaton a Chelsea-vel fognak játszani.
Sokan úgy gondolják, a többi kontinens megmutatta, hogy a futball nem csak Európáé, más kérdés, hogy láthatóan a nagycsapatok – legyenek versenyben vagy akár már otthon – nem igazán vették komolyan ezt az egészet. Vagy csak ezt akarják/akarjuk bemesélni…
Fluminense: pillanatnyi forma
Bevallom, inkább a Flamengótól vártam meglepetést, a mutatott játék alapján az inkább lett volna reális. Azzal azonban nem számoltam, hogy ez az Inter még messze nem állt össze, ráadásul – ahogy hallani – tele vannak belső feszültségekkel is. Mindenesetre most ne róluk beszéljünk, hanem a Fluminenséről, akik meggyőző futballal álltak elő, és egy korai Cano-gól után végig tartották magukat. Nem mondom, szükség volt szerencsére is, hiszen az Inter többször került közel a gólszerzéshez, de összességében nem volt érdemtelen, hogy a brazil együttes jutott tovább. A hosszabbításhoz érve egy újabb egyéni hibát követően még Hércules talált be, ezzel bebiztosítva a győzelmet.
A Fluminense még veretlen, hiszen a csoportkörben kétszer ikszeltek, egyszer nyertek, a nyolcaddöntőben pedig újabb sikert könyveltek el.
Al-Hilal: pillanatnyi forma
Az Al-Hilal két döntetlennel nyitott, előbb a Real Madridot fogták meg, aztán a Salzburgot. Onnantól nyeregben érezhették magukat. Számíthattak arra, hogy a királyi gárda legyőzi a Salzburgot, meg arra is, hogy nekik nem fog a Pachuca gondot okozni. Ez így is lett. Ám a Manchester Cityvel találták magukat szembe, az emberek döntő többsége gondolta azt, hogy Pep Guardioláék megálljt parancsolnak a szaúdiaknak. És ekkor jött Marcos Leonardo. A Mitrovicot helyettesítő támadó két gólt is szerzett, mellette még Malcom és Kalidou Koulibaly talált be. Ennek a négy gólnak, no meg Yassine Bono védéseinek köszönhetően az Al-Hilal nagy meglepetésre bejutott a negyeddöntőbe.
A saját ligájában csak második lett a csapat, de Simone Inzaghi érkezésével ez meg fog változni. Főleg, hogy olyan játékosokat csábítanak, mint Darwin Núnez vagy Victor Osimhen.
Egymás elleni párharcok
A Fluminense és az Al-Hilal korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Szép győzelmet aratott a Fluminense az Inter ellen, de ez vezéráldozatokkal járt. A találkozón sárga lapot kapott René, aki emiatt hagyja ki a mérkőzést, míg kisebb sérülést szenvedett Martinelli. Őt nem várják a kezdőbe, talán a kispadra leülhet.
Sérült továbbá Riquelme Felipe, Otávio és Isaque Silva.
A szaúdiaknál Salem Al-Dawsari és Abdulelah Al-Malki nem bevethető, illetve ott van még a csapat legnagyobb sztárja, Aleksandar Mitrovic, aki a torna eleje óta nem játszott egy percet sem.
A várható kezdőcsapatok
Fluminense: Fábio – Ignacio, Thiago Silva, Freytes – Samuel Xavier, Bernal, Hercules, Nonato – Arias, Cano
Al-Hilal: Bono – Koulibaly, Neves, Al-Tambakti – J. Cancelo, Milinkovic-Savic, Kanno, N. Al-Dawsari, Lodi – Malcom, M. Leonardo
Megfontolandó tippek
Nagyon nehéz meccs, mert az előző mérkőzések alapján mindketten megérdemlik a legjobb négybe való bejutást. Az biztos, hogy még egy ilyen erős napot az Al-Hilal nem tud kifogni, akkor tényleg minden támadásuk szinte góllal végződött.
A Fluminense – a veterán Thiago Silvával az élen – remekül védekezik, így ezúttal visszafogottabb gólszámra számítunk.
- #Tipp1: Under 2,5
- #Tipp2: Gól a második félidőben
Versenyezz más Ivibet játékosokkal és szerezz ingyenes fogadásokat! Több mint 2.400.000 Ft összdíjazás!