Freiburg – Eintracht Frankfurt: Odds, fogadási tippek és Bundesliga mérkőzés előzetes – 2024.02.18.
- Europa-Park
- 2024.02.18. 15:30
Német mérkőzést hoztunk mára, a hét utolsó hétköznapjára. A Freiburg és az Eintracht Frankfurt együttese vasárnap játszik majd egymással, és nem lehet azt mondani, hogy ez egy könnyű mérkőzés lesz számunkra. Sem pedig a felek számára.
A Freiburg kétségtelenül válságban van, a gárda hetek óta képtelen nyerni, nem tudnak konstans jó teljesítményt nyújtani, ellenfelük szintén nem a legjobb napjait éli meg.
Az esélyek alapján egyébként a szakértők inkább a hazai győzelmet látják valószínűbbnek, nekünk ezzel kapcsolatban akadnak kétségeink.
Freiburg: pillanatnyi forma
Az elmúlt hetek meccsei alapján meglepő, de a Freiburg nem kapott ki tegnap este az Európa-ligában. Az ellenfél a Bajnokok Ligájából kieső Lens volt, és a Franciaországban megrendezett találkozó 0-0-val végződött, ez szerintem abszolút jó eredmény Sallaiék szempontjából. Bár Christian Streich azt nyilatkozta, Szalai Attila kezdeni fog, nem váltotta be saját ígéretét, és a magyar védő csak a kispadon foglalt helyet. És ezzel még nehezebbé vált a beilleszkedés, a kezdőcsapat kiharcolása.
A bajnokságban szenved mostanság az együttes, hármat kaptak a Werdertől, hármat a Stuttgarttól és hármat a Borussia Dortmundtól. Utoljára a Hoffenheim ellen győztek.
A tabellán a hetedik helyet foglalják el, és a győzelem azért is lenne nagyon fontos, mert az előttük levővel játszanak, a Frankfurttól négy pontra vannak.
Hazai mérlegük 5-3-2.
Eintracht Frankfurt: pillanatnyi forma
Mostanában a Frankfurtnak sem megy, és ahogy a Freiburg, úgy ők sem tudtak nyerni nemzetközi kupameccsükön. A Frankfurt egy ligával lejjebb, az EKL-ben szerepel, és idegenbe, a Royale Union Saint-Gilloise csapatához utaztak. A kezükben volt a győzelem, hiszen hamar elhúztak két góllal, de a belgák végül döntetlenre mentettek. A csapat góljait Fares Chaibi és Sasa Kalajdzic szerezték.
A Frankfurt sincs tehát a legjobb formában, de azért nem annyira nagy a gond, mint ellenfelüknél. A legutóbbi öt meccsükből egyet elveszítettek (a kiesőhelyen levő Kölntől kaptak ki), egyet megnyertek, háromszor ikszeltek. Iksz lett a legutóbbi bajnokijuk a VfL Bochum ellen, meglepetés, hogy nem tudták legyőzni a kiesőjelöltet. Góljukat Omar Marmoush jegyezte.
Ahogy mondtam, a Frankfurt a hatodik a bajnokságban, viszonylag messze vannak a Lipcsétől (öt pontra), mögöttük a Freiburg négy ponttal van lemaradva. Idegenben 3-4-4-et csináltak eddig, ez azért jónak nem nevezhető, mégis a hetedik legjobb eredmény a Bundesliga csapatai között.
*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Egymás elleni párharcok
Nem ez lesz idén az első meccsük, találkoztak már ősszel bajnokin, majd januárban egy felkészülési meccsen. A tétmérkőzés sok izgalmat nem hozott, a barátságos meccsből meg sokat nem szabad leszűrni, de azért beszéljük át: Frankfurtban volt mindkét meccs, először 0-0-t játszottak, majd 5-2-re a Freiburg nyert. Arról a meccsről elég sokat írt a magyar sajtó is, hiszen Sallai Roland volt a mérkőzés legjobbja. Két gólt is szerzett.
De az csak egy barátságos meccs volt, sokkal érdekesebb, hogy a tétmeccseken mi történik. Ahogy mondtam, legutóbb 0-0-t értek el, előtte egyszer a Frankfurt, egyszer a Freiburg volt jobb, és volt még egy iksz. Ami közös ezekben a meccsekben az az, hogy mind a négyszer betalált mindkét csapat.
Az Europa-Parkban – és a Freiburg korábbi otthonában – nem kényeztetik el a szurkolókat a Frankfurt ellen. Ha tíz meccset nézünk, akkor háromszor nyertek a hazaiak, ötször ikszeltek ellenük, kétszer kikaptak.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Hazai részről megint nagyon sok a hiányzó. Necces a játéka Max Rosenfeldernek, Manuel Guldénak, Matthias Ginternek és Daniel-Kofi Kyerehnek. Christian Günter sem fog pályára lépni, ahogy Merlin Röhl, Philipp Lienhart és Kenneth Schmidt sem. Ez megint esély Szalainak a játékra.
A túloldalon Robin Koch és Kevin Trapp nem játszhat, előbbi eltiltás, utóbbi sérülés miatt.
A várható kezdőcsapatok
Freiburg: Atubolu – Kübler, Sildillia, Ginter, Makengo – Eggestein, Höfler – Doan, Grifo, Sallai – Gregoritsch
Eintracht Frankfurt: Grahl – Nkounkou, Pacho, Tuta, Max – Skhiri, Larsson – Götze, Chaibi, Dina Ebimbe – Kalajdzic
Megfontolandó tippek
Nem ritka a két együttes között a döntetlen, és ha nyer is most valaki, apróságon fog eldőlni a találkozó.
- #Tipp1: Döntetlen
- #Tipp2: Under 2,5
Versenyezz más Ivibet játékosokkal és szerezz ingyenes fogadásokat! Több mint 2.400.000 Ft összdíjazás!