Horvátország – Spanyolország: Odds, fogadási tippek és Nemzetek Ligája előzetes – 2023.06.18.

Olvasd el 6 perc alatt szerző Rigó Ond 2023 június 16
Horvátország vs Spanyolország
Horvátország
Teljesítmény:
N N D N V
  • De Kuip
  • 2023.06.18. 20:45
Spanyolország
Teljesítmény:
N V N V V

A hét közepén lejátszották az elődöntőket, vasárnap pedig következik a bronzmeccs, valamint a finálé. Úgy döntöttünk, utóbbiról fogunk beszélgetni, az minden tekintetben egy jobb mérkőzés lesz. Sportfogadás szemszögéből is jobb, motivációt tekintve is, illetve a két csapat játékerejét figyelve is erre jutottunk.

Horvátország túlórában, nagyszerű mérkőzésen jutott túl az otthon játszó Hollandián, Luka Modric volt a csapat abszolút vezére, de a hollandok elleni meccsről kicsit részletesebben szeretnék majd beszélni, szóval nem lövöm le most a poént.

A másik ágon – csak hogy itt is csepegtessek valamit – igazi rangadót láthattak a nézők, ami az utolsó pillanatokban dőlt el.

Nemrég ez a két csapat már találkozott, nem túlzás azt mondani, hogy az Európa-bajnokság legjobb meccsét játszották 2021-ben. Ha csak hasonlóan jól sikerül a mostani döntő, mi már elégedettek lehetünk…

Horvátország: pillanatnyi forma

Hollandia volt a találkozó esélyese szerdán este. Ez több ok miatt volt így, ám Luka Modricék úgy döntöttek, ezekkel az esélyekkel, ezekkel a tényekkel és a bukmékerek vélekedésével nem fognak foglalkozni. Izgalmas mérkőzést játszottak Rotterdamban, a De Kuipban, ahol a hollandok szereztek vezetést, de a horvát csapat fordítani tudott. Előbb Andrej Kramaric értékesített egy büntetőt, amit Luka Modric harcolt ki, Mario Pasalic fordította meg a mérkőzés állását.

Már mindenki a lefújásra várt, amikor jött a slusszpoén, Hollandia egyenlített. Ám a hosszabbítás ismét a horvátokról szólt, Modric kiosztott egy gólpasszt Bruno Petkovicnak, majd maga is betalált. Mindent elárul a horvát játékos teljesítményéről, hogy lecserélésekor Ronald Koeman is gratulált neki.

Sokszor leírták már ezt a horvát csapatot, de valahogy mégsem akarnak a süllyesztőbe kerülni. Azért kíváncsi leszek, milyen lesz ez a csapat, ha a rutinos játékosok lelépnek, és főleg, ha Modric úgy dönt, befejezi. A 37 éves játékos egyébként a VB után azt mondta, az NL-ben még mindenképp a csapat javára szeretne lenni. Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó találkozója a címeres mezben. Megérdemelné, hogy trófeával vonulhasson vissza…

Spanyolország: pillanatnyi forma

Luis de la Fuente feledtetni tudta a szurkolókkal a Skócia ellen elszenvedett kétgólos vereséget, ami akkor elég sok embert – köztük minket is – meglepett.

Az Olaszország elleni elődöntő érdekesen alakult, Yeremy Pino már három perc után a spanyolokat juttatta előnyhöz, de gyorsan jött Ciro Immobile, majd Davide Frattesi. A spanyolok szerencséjére utóbbi gólját nem adták meg lesállás miatt. A Lazio játékosa egyébként büntetőből talált be, miután a debütáns, Robin Le Normand kezezése miatt a játékvezető a sípjába fújt és a mészkörre mutatott.

A folytatásban a spanyoloknak több helyzete volt, ám Alvaro Moratának nagyon nem ment, rá is feszült az egészre, ami miatt egyre nagyobb volt a frusztráltság. De la Fuente le is kapta őt a pályáról, érkezett Joselu, és ő döntött. Az Espanyol csatára egy irtózatos potyagólt lőtt, de ez nem számított, Spanyolország az EB után le tudta győzni Olaszországot, és ott lesz a döntőben.

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni párharcok

Mint azt fent már említettem, két évvel ezelőtt, az Európa-bajnokságon találkoztak, és játszották le az egyik legjobb meccset, ami azon a tornán volt. Egyedül a Franciaország – Svájc meccs vetekedhet vele, de szerintem messze meg is előzi azt. A találkozón 90 perc nem volt elég a csapatoknak, és volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Unai Simon nagy hibája után egy öngóllal szerezték meg a vezetést a horvátok, de Luis Enrique csapata a hajrára már 3-1-re vezetett Pablo Sarabia, Cesar Azpilicueta és Ferrán Torres góljaival.

Nem adták fel a horvátok, és Mislav Orsic, valamint Mario Pasalic góljaival hosszabbításra mentettek. Ott azonban már láthatóan nagyon elfáradtak, a spanyolok pedig ezt kihasználták. Három percen belül két gólt rúgtak (Morata és Oyarzabal jóvoltából).

Korábbi meccseiken is potyogtak a gólok, nemrégiben volt itt 3-2-es horvát győzelem, 6-0-s spanyol siker is…

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Azok után, hogy Morata elég gyengén játszott, könnyen lehet, hogy de la Fuente a győztes gólt szerző Joselut nevezi a kezdőbe. Mellette még egy Rodrigo Moreno – Marco Asensio cserére van esély a spanyoloknál.

A horvát csapat egy fokkal talán fáradtabb, még úgy is, hogy ők egy nappal többet pihenhetnek a döntőre. Zlatko Dalic csapatának nem igazán volt gyenge pontja, könnyen lehet, hogy ugyanazt a kezdőt küldi pályára.

A várható kezdőcsapatok

Horvátország: Livakovic, Juranovic, Sutalo, Vida, Perisic – Modric, Brozovic, Kovacic – Pasalic, Ivanusec – Kramaric

Spanyolország: Simon – Navas, Le Normand, Laporte, Alba – Rodri, Merino – Asensio, Gavi, Pino – Joselu

Megfontolandó tippek

    Örömfocit várok mindkét részről. Nem örülnék, ha egy feszkós, védekezős, óvatos foci lenne vasárnap, és ez a két csapat általában nem is ilyen meccseket játszik egymással.

    Elég megnézni, hogy az elmúlt három találkozójuk hogyan sikerült.

  • Magunk részéről az over 2,5 a fő tipp, ez a bet365 oldalán most 2.04.
  • A másik ötletünk pedig az, hogy mindkét csapat a hálóba fog találni, ez az Unibetnél 1.80.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére