Inter Milan-Shaktar Donyeck: Odds, fogadási tippek és Európa Liga mérkőzés előzetes
- Merkur Spiel-Arena
- Augusztus 17. 21:00
Az Európa Liga második elődöntőjében kiderül, hogy Antonio Conte csapata képes lesz-e bejutni a döntőbe, ahol végre kiírhatjuk majd az arról készülő film plakátjára: „Lukaku bosszúja”. Nagy kérdés, hogy az a Shaktar Donyeck, amely elég meggyőzően verte korábban a Baselt, mennyiben fogja hagyni érvényesülni az olaszokat, akiknek a játéka most kezd igazán összeérni.
Formaidőzítés
Az Inter elég jó szezont fut idén. Antonio Conte még csak az első évét tölti a csapatnál, de már átalakította úgy a keretet és a játékmódot, hogy az igazi “Contés” legyen, amivel meg tudja teremteni a szokásos háromszögeléseket és a finom labdakihozatalokat, amik annyira jellemzőek rá.
Az olasz mester, mint ismert, szeret 3 védővel hátul játszani, amire aztán vagy ráhúz egy 5 fős középpályát, szárnyvédőkkel, vagy egy három fős támadó sort, épp attól függően, hogy mi működik nála. A Juvénál még 5 fős volt a középpályás sor olyan nevekkel, mint Pogba, Vidal és Pirlo, később aztán a Chelsea-nél a bajnoki címig menetelt, amikor a csapat kezdeti négyvédős felállását háromvédősre cserélte.
Conténak ez lett a védjegye. Ami érdekes, hogy korábban nem így indult a csapattal, viszont időközben rá kellett jönnie, hogy ezt tudja játszatni velük és ehhez meg is hozta a szükséges áldozatokat. Az egyik ilyen Skriniar, az egyik belső hátvéd, aki Bastoninak adta át a helyét, mellette de Vrij és Godín tartották magukat hátul.
Az is érdekes, hogy mennyire nem tudott gyökeret vetni Eriksen, akit a télen hoztak el. Az Internél egyelőre csak epizód szerepekhez jut és minden bizonnyal változtatni akar majd ezen jövőre, vagy akár most, az EL-elődöntőjében.
Akire mindenképp figyelni kell a formája miatt, az Romelu Lukaku. A belga csatár hihetetlen dolgokra képes, gyakorlatilag bárkiről, bármilyen körülmények között lefordul és megállíthatatlan az ellenfél tizenhatosánál. Nagy kérdés, hogy mi lesz akkor, ha Bondar és Krivstsov, az ukrán csapat védői milyen napra kelnek, mert el fog kelleni a jó sok vitamin.
A Shaktar másfajta csapat, olyan, amelyik tud védekezni és gyors kontrákat vezetni. Luis Castro csapata nagyon rugalmas is egyben, meg is tudja változtatni meccs közbeni taktikáját, ha úgy akarja. Érdemes lesz figyelni a bal szélen Taisont, a brazil tehetséget, hogy miket fog rittyenteni és mire lesz képes Barella zónájában.
Csapatok
Az Inter nemrég szerződtette végérvényesen Alexis Sanchez kölcsönszerződését a Unitedtől és innentől fogva elérhető lesz az Európa Ligához. Antonio Conte valószínűleg nem fog merőben változtatni csapatán, hacsak nem szükséges. Milan Skriniar úgy néz ki, hogy menni fog a Tottenhamhez, így tehát még az is lehet, hogy csereként sem lehet majd számítani rá. Az ügyletben lehet, hogy Tanguy Ndombele is szerepet fog kapni.
Christian Eriksen biztosan szerepelni akar majd a középpályán, de elől is kérdés, hogy Lautaro Martinez vagy Alexis Sanchez lesz-e kezdő Lukaku oldalán. Antoino Candreva és Victor Moses biztosan ott lesznek szélső hátvédként.
Romelu Lukaku az elmúlt 9 Európa Liga meccsén betalált és összesen 12 gólnál jár. Hihetetlen, mikre képes ez az ember.
A túloldalon David Khocsolava kihagyta a meccset a korábbi találkozón piros lapos eltiltás miatt, de most visszatérhet. Matvienko is valószínűleg ott lesz a belső hátvédek között, mivel visszatért legutóbb a Basel ellen.
A várható kezdők
Inter MilanHandanovic, Godin, Vrij, Bastoni, D’Ambrosio, Barella, Brozovic, Gagliardini, Young, Martínez, Lukaku
Shaktar DonyeckPyatov, Dodó, Krivtsov, Bondar, Matvienko, Antonio, Stepanenko, Marlos, Patrick, Taison, Moraes
Érdekes statisztikák
- A Inter Milan az EL-ben átlagosan 2 gólt rúg meccsenként, miközben a Shaktar 3-nál jár ebben az indikátorban.
- Átlagosan 15-ször lő kapura az Inter, míg a Shaktar 13-szor.
- Sokkal többet szabálytalankodik az Inter, ők 13 szabálytalanságot követnek el meccsenként, miközben a Shaktar 9 ilyet szokott elkövetni.
- A légi párbajokban az Inter 57%-ban nyer, a Shaktar 37%-ban, ami elég árulkodó, ha majd egyszer légi párbajokról lesz szó.
- A labdabirtoklás viszont a Shaktarnál van, ők zömében 53%-ban szokták tartani a labdát, míg az Inter szívesen lemond róla.
Megfontolandó tippek
- Az, hogy a Inter Milan nyeri a meccset, a 22Beten 1,688-os oddszal bír. A döntetlen 3,94-es odds.
- Ha viszont a Shaktar Donyeck kerülne ki győztesen, az a 22Beten már bizony 4,82-ös nyereményszorzót ér.
- Egy jó kis dupla esélyes meccs is kitűnhet ebből, érdemes lehet arra is ránézni. Az „1X” értéke 1,21 az „12” értéke már 1,28 a „2X” pedig 2,208-et ér.
- Ha arra fogadnál, hogy mindkét csapat gólt rúg, az a 22Beten 1,665-es nyereményszorzót ér.
- Arra tippelnél, hogy sok gól lesz? Ha az lenne a tipped, hogy 2,5 feletti gólszám lesz, az bizony 1,64-es szorzót ér.
- Tegyük fel, hogy az első gólt a Inter Milan szerzi! Ennek oddsa 1,55-öt ér a 22Beten!
- Ha arra fogadnál, hogy a Shaktar Donyeck szerzi az első gólt, az viszont már 2,78-es szorzó a 22Beten.
- Egy jó kis első gólos akciógól, lábbal 1,35-ös nyereményszorzót ér.