Inter – AC Milan: Odds, fogadási tippek és Bajnokok Ligája mérkőzés előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2023 május 15
Inter vs AC Milan
Inter
Teljesítmény:
N N N N N
  • San Siro
  • 2023.05.16. 21:00
AC Milan
Teljesítmény:
V V N D D

Lehetséges, hogy a döntőbe jutás, vagyis a legfontosabb kérdés, már az első mérkőzésen eldőlt. Osztálykülönbség volt a két csapat játékosai között a pályán, két korai gólnak köszönhetően pedig az Inter magabiztos előnyre tett szert. Egészen nagy fordulatnak kellene beállni ahhoz, hogy ne Simone Inzaghiék legyenek a finálé első résztvevői, hanem a városi rivális.

Ismerjük a Milant, jó csapat, de most valahogy nem tudunk hinni abban, hogy ezt meg tudják fordítani. Ám a labda gömbölyű, és 90 – vagy 120 – perc alatt sok mindent el lehet érni.

Inter: pillanatnyi forma

Remekel az Inter csapata mostanában, a hétközi BL-győzelem után a bajnokságban sem tudták őket megállítani. Az ellenfél a Sassuolo volt. Várható volt, hogy gólgazdag meccs lesz, és a semleges szurkolóknak – meg a hazaiak drukkereinek – nem is kellett csalódnia. 4-2-re nyertek Lukakuék, a belga csatár két góllal vette ki a részét a győzelemből.

Mellette még Lautaro Martínez talált be. Az Inter ezzel egyébként megelőzte a Laziot, és már a harmadik helyen állnak.

A csapat jó ideje hibátlan, jó formájuk még április végén kezdődött, amikor 3-0-ra megverték az Empolit. Azóta további hat meccset nyertek meg, többek között a Juventus elleni kupaelődöntőt, a Milan elleni BL-elődöntő első meccsét, és a Lazio elleni bajnokit.

AC Milan: pillanatnyi forma

Stefano Pioli mindent egy lapra tett fel, a hétvégi mérkőzésükre egy tartalékosabb kezdőt küldött pályára a Spezia ellen, hogy a legjobbak tudjanak pihenni. No meg azért is, mert többen közülük kisebb sérülést szenvedtek.

Az összeszokatlanság látszott a rossonerin, a kiesőjelölt Spezia 2-0-ra legyőzte őket. A Milan ezzel maradt az ötödik helyen, és lehetséges, hogy ennél feljebb már nem is fognak kerülni. Ha igen, maximum a Laziot előzhetik meg, akik legalább olyan gyengék mostanában, mint a Milan maga.

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni párharcok

Esélye sem volt a Milannak az odavágón, Pioliék a lehető leggyengébb formájukat mutatták, és ez lehet, hogy a döntőbe fog kerülni. Az Inter kevesebb, mint negyedóra alatt két gólt vágott, egyet Edin Dzeko egy szöglet után, majd egy védelmi hibát kihasználva az örmény Henrikh Mkhitaryan is betalált a kapuba. Hiába próbálkozott a Milan, az első félidőben még csak kaput sem találtak, a másodikban pedig csak a kapufát találták el. Helyzetek voltak itt is és ott is, de több gól már nem volt a találkozón.

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Mindenkit az érdekel az észak-olasz városban, hogy Rafael Leao – aki egyébként a napokban szerződést hosszabbított – sérülése után felépült-e. Nos, a legfrissebb hírek szerint minimum a keretben ott lesz, vannak olyan lapok, akik a kezdőbe jelölnék őt. Ezzel a Milan visszakapja egyik legveszélyesebb játékosát, a legjobbat, akinek formája is kiváló volt az egész szezonban.

Viszont érte probléma Piolit. Például az, hogy Ismael Bennacer nem lehet ott a pályán, mivel az Inter ellen komolyabb sérülést szenvedett. Kisebb rúgást kapott Rade Krunic és Junior Messias is, illetve nem biztos a játéka Alessandro Florezninek sem, de ő amúgy sem lenne kezdőben Davide Calabriával szemben.

A másik oldalon nincs ennyi probléma. Ott Milan Skriniar és Dalbert nem játszhatnak, ahogy a múlt héten – meg az azt megelőző hetekben – a brazil esetén hónapokban – sem.

A várható kezdőcsapatok

Inter: Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco – Martínez, Lukaku

AC Milan: Maignan – Calabria, Kjaer, Tomori, Hernández – Krunic, Tonali – Messias, Brahim, Leao – Giroud

Megfontolandó tippek

    A portugál visszatérése sokat dobhat a Milan játékán, de nem tűnik valószínűnek, hogy a második meccsen meg tudják fordítani az állást. Ha az elején gólt rúgnak, akkor egy komoly összecsapás lehet ebből, de minél tovább maradnak gól nélkül, annál nehezebb lesz.

  • Szerintem lesznek gólok, az over 2,5 egy jó ötletnek tűnik most. Ez a bet365 csapatánál most 2.10.
  • A másik ötletünk pedig az, hogy nyer az Inter. A forma egyértelműen mellettük szól, és a „hazai pálya” is segíthet. No meg ne feledjük, hogy a szezonban már háromszor legyőzték riválisukat, a bajnokságban, a Szuperkupában és a BL-ben is. Onanáék sikere most 2.00 a Greatwinnél.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére