Inter – Barcelona: Odds, fogadási tippek és Bajnokok Ligája mérkőzés előzetes – 2025.05.06.
- Giuseppe Meazza
- 2025.05.06. 21:00
Máris érkeznek a visszavágók a BL-ben, EL-ben és KL-ben. Szokásosan előbbivel foglalkozunk először, aztán majd később eldöntjük, melyik találkozóról éri meg beszélni a második, illetve harmadik számú kupasorozatokból. Jut idő az Inter – Barcára, melynek odavágóján hat gól is született. Ezt nehéz lesz felülmúlni, de kétlem, hogy a csapatoknak ez a célja, egy unalmas, helyzetek nélküli 1-0-val is meg lennének elégedve. A tét ugyanis a BL-döntő. Régóta nem járt fináléban egyik csapat sem, de a spanyolok régebb óta vannak kiéhezve egy ilyesfajta trófeára. A mostani idényben már két nagy címet begyűjtöttek, küszöbön van egy újabb, és a BL is összejöhet.
Az Inter ezzel szemben épp készül rövid idő alatt elbukni mindent, ugyanis a kupából kiestek az elődöntőben, a Serie A-ban a Napoli átvette a vezetést az északi gárdától, és itt a BL, ahol talán a legnagyobb favoritot kéne megállítani. Barcelonában ez sikerült.
Inter: pillanatnyi forma
Épp azon van az Inter, hogy elbukja a bajnoki címet. Hihetetlenül izgalmas bajnoksággá vált a Serie A, idén is rengeteg szoros helyezést láthatunk. Intertől független, de például a 4. helyért a Juventus – Roma – Lazio hármas küzd, mindhármuknak ugyanannyi, vagyis 63 pontja van. De ez csak egy példa volt. Simone Inzaghi együttese három ponttal van lemaradva a Napolitól, melynek kispadján az az Antonio Conte ül, aki korábban épp náluk dolgozott. És lett bajnok.
Hiába, Inzaghinak muszáj volt pihentetni, szerencséjére a B-csapat is legyőzte – Kristjan Asllani tizenegyesgóljával – a Veronát. Csak hát nyert a Napoli is, maradt a különbség. És nem sok idejük van fordítani.
Az Inter hazai pályán elég magabiztos tud lenni, bár az utóbbi időben voltak megakadások: 2-2 a Bayern München ellen, vereség a kupában az AC Milantól, a bajnokságban a Romától.
Barcelona: pillanatnyi forma
Szintén rotált Hansi Flick is, gondolta, egy már kieső csapatot csak le tudnak győzni a tartalékok is. Majdnem ebbe törött bele a Barca bicskája, és egy El Clasico előtt pont nem jött volna jól a vereség. Végül aztán Nikitscher Tamásék 2-1-re kikaptak, a Barca hátrányból fordított Raphinha és Fermin Lopez góljaival. A magyar középpályás pedig ezúttal sem kapott lehetőséget, sorozatban most már harmadik alkalommal.
A Barca előnye négy pont, a hétvégén jön az idei negyedik meccs a Real Madrid ellen, és ha ott nyernek, a bajnoki cím lényegében meglesz. Ha itt nyernek, akkor pedig készülhetnek a BL-döntőre. Idegenben elég jók, de intő jelnek tekinthető, hogy a negyeddöntőben 4-0-s hazai győzelem után majdnem ráfáztak a Dortmund ellenében, hiszen 3-1-re kikaptak.
Egymás elleni párharcok
Izgalmas odavágó volt a két csapat között. A játék irányítása a Barca nevéhez kötődött, míg a gólok eleinte a vendégekhez. Pár percen belül betalált Marcus Thuram, később pedig Denzel Dumfries. A Barca hamar kapcsolt, és Lamine Yamal, valamint Ferran Torres révén ki is egyenlítettek. A második félidőben is akadtak gólok, de igazából csak Inter-játékos zörgette meg a hálót. Előbb Denzel Dumfries duplázott, aztán Raphinha bombája után Yann Sommer talált saját kapujába, végül pedig Henrikh Mkhitaryan lőtt gólt, de azt les miatt elvették.
Az Inter otthonában sok az iksz, az elmúlt két évtizedben hat meccsből négy lett döntetlen, egyszer a hazaiak, egyszer a vendégek nyertek.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
A BL-meccs odavágóján sérült meg Lautaro Martínez, a leginkább ő fog hiányozni a hazaiaktól. Az argentin csatárt a félidőben cserélték le, a hétvégi bajnokit ki is hagyta. Van némi esély a pályára lépésére, de arra már sokkal kevesebb, hogy kezdőként láthatjuk. Szintén a kezdő tagja Benjamin Pavard, rá sem számíthat a mester, illetve a kölcsönből sérülése miatt visszatérő Valentín Carboni sem épült még fel.
A túloldalon a lista egy picit hosszabb. A hétvégén Dani Rodríguez csatlakozott a sérültekhez, igaz, rá Flick nem számított volna a kezdőben. Ahogy Pablo Torre játéka is kérdéses, de ez sem okoz problémát a német edzőnek. Felépülőben Robert Lewandowski, hasonló a helyzete, mint a másik oldalon Martíneznek.
Biztosan kimarad Marc Bernal, Marc Casado, Alejandro Baldé és Jules Koundé, akit három hétre bukott el a Barca.
A várható kezdőcsapatok
Inter: Sommer – Bisseck, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco – Taremi, Thuram
Barcelona: Szczesny – García, Cubarsí, Martínez, Martín – Pedri, de Jong – Yamal, D. Olmo, Raphinha – F. Torres
Megfontolandó tippek
Lehet, hogy megint túlórára szorulnak a spanyolok, nem először lenne ez így, a kupadöntőben is a ráadásban nyerték meg a meccset. Látható, hogy az Inter remekül védekezik, és a Barca védelme is zavarba hozható, főleg most, hogy Koundé kiesett. Ezért logikus a BTTS, valamint a döntetlen sem légből kapott.
- #Tipp1: Döntetlen
- #Tipp2: BTTS
Heti Reload bónusz a Diva Spin oldalán! A bónusz mértéke 50%, legfeljebb 150.000 Ft-ig