Inter – Lazio: Odds, fogadási tippek és Olasz Szuperkupa mérkőzés előzetes – 2024.01.19.
- al-Awwal Park
- 2024.01.19. 20:00
A tegnapi elődöntőt követően fentük már a fogunk a másikra, az tűnik ugyanis jobb meccsnek, persze ez szubjektív. Az Inter fogadja Rijádban a Laziot (vagy fordítva), a lényeg, hogy tavalyi bronzérmes a tavalyi ezüstérmessel csap össze.
Ez egy nagy rangadóra engedne következtetni, ha a szezon elején járnánk. De nem ott járunk, azóta már látjuk, hogy az Inter tartotta a minőséget, sőt, még emeltek is rajta, a Lazio azonban leverte azt.
Ha csak ebből indulnánk ki, meg sem kéne írni ezt a cikket, azt mondani, hogy az Inter nyer és kész. Ám egy ilyen egymeccses párharcon sok minden megtörténhet. Még az is, hogy a Lazio bejut a fináléba.
Inter: pillanatnyi forma
A bajnokság toronymagas esélyese az Inter, amely olyan játékosokkal rendelkezik, mint Lautaro Martínez vagy Hakan Calhanoglu, akik, mint kiderült, a Fradi edzőjének is tetszenek. Ez ám a meglepetés!
Na de félre a tréfával, beszéljünk az Inter együtteséről! Inzaghiék a hétvégén nagyon magabiztos sikert arattak az említett két úriember közbenjárásának köszönhetően, mindketten dupláztak ugyanis a Monza ellen. Rajtuk kívül még Marcus Thuram is betalált, így 5-1-re nyert idegenben az Inter, és továbbra is őrzi kétpontos előnyét a Juventusszal szemben.
A Bajnokok Ligájában is szépen teljesítettek az ősz folyamán, és csoportmásodikként – ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a Real Sociedad – kerültek a legjobb tizenhat közé. Ami miatt bánkódhatnak, az a kupa, ahonnan a Bologna kiverte őket.
Lazio: pillanatnyi forma
Szintén remek a Lazio utóbbi időben mutatott formája, sőt, még jobb is, mint az Interé. Ha szigorúan nézzük, akkor a fővárosiak egyszer sem hibáztak az utolsó öt mérkőzésükön, míg az Inter igen, a Bologna elleni fiaskó mellett ikszeltek a Genoával.
Maurizio Sarri együttese a hétvégén szűk sikert aratott a Lecce ellen, ezzel visszaadva az őszi vereséget. Egyetlen gól döntött, melyet Felipe Anderson szerzett. Ciro Immobile a kispadon már ott lehetett, kimaradt azonban Taty Castellanos egy kisebb gond miatt.
A Lazio a bajnokságban kevésbé remekel, de most megindultak felfelé, és a hétvégén felkerültek a hatodik pozícióba, az pedig már európai kupaszereplést jelent.
*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Egymás elleni párharcok
Őszi összecsapásuk nem hozott meglepetést, Simone Inzaghi együttese gond nélkül nyert Rómában. Az eredmény 2-0 lett, Lautaro Martínez és Marcus Thuram találtak a kapuba. A mesternek jól megy régi együttese ellen, bár azért két bukó is volt az utóbbi időben. Tavaly ősszel kikaptak, ahogy 2021-ben is.
Az utolsó öt meccs összesen két fővárosi és három milánói győzelmet hozott, döntetlen négy éve nem volt a két együttes között. Ami a gólokat illeti, a 3-1-es eredmény a sláger, az az utóbbi időben többször is előfordult (az utolsó hat meccsből négyszer is), és úgy általában szórakoztató, gólgazdag meccseket szoktak játszani a felek.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Nagyon rövid leszek, mert a két csapatban összesen egy hiányzó van. Az Internél Juan Cuadrado nem lesz bevethető, viszont a vendégeknél mindenki felépült: Taty Castellanos, Ciro Immobile és Ivan Provedel is. Sőt, még Kamada Daichi is a kerettel tart, akit nem vitt magával a japán szövetségi kapitány az Ázsia-kupára.
A várható kezdőcsapatok
Inter: Sommer – Pavard, Acerbi, Bastoni – Darmian, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco – Thuram, Martínez
Lazio: Provedel – Marusic, Patric, Gila, Pellegrini – Guendouzi, Cataldi, Luis Alberto – F. Anderson, Immobile, Zaccagni
Megfontolandó tippek
Véleményem szerint szoros mérkőzést láthatunk majd, ahol egyetlen gól dönthet. Az Inter jobb csapat, de mostanság kétszer is megszenvedtek egy náluk gyengébbel szemben.
- #Tipp1: Döntetlen
- #Tipp2: Under 2,5