Manchester City – Manchester United: Odds, fogadási tippek és FA Kupa-mérkőzés előzetes – 2023.06.03.

Olvasd el 6 perc alatt szerző Rigó Ond 2023 május 31
Manchester City vs Manchester United
Manchester City
Teljesítmény:
V D N N N
  • Wembley Stadium
  • 2023.06.03. 16:00
Manchester United
Teljesítmény:
N N N N V

Kupadöntő után itt egy másik, ezúttal az angoloktól. Az első FA Kupát 1871-ben indították útjára, nem egy újkeletű sorozatról beszélünk, hatalmas hagyományokkal rendelkezik e sorozat, és nem hiába olyan népszerű szurkolók és csapatok között egyaránt. Aki itt nyer, nagy dicsőségre számíthat.

A tavalyi döntősök már sehol, a Chelsea és a Liverpool helyett idén a Manchester City és a Manchester United jutottak a fináléba.

Egy városi rangadó mindig extra jelentőséggel bír, emlékezzünk, milyen jó is volt anno a Real Madrid és az Atletico Madrid közötti BL-döntő. Vagyis döntők, mert kétszer futottak össze korábban a fináléban.

Pep Guardiola számára ez a meccs lesz az utolsó felkészülés a BL-döntő előtt, mondanom sem kell, a City nagyon régóta vágyik a BL-címre, ezért sokkal komolyabban fogják venni az Inter elleni meccset, mint ezt a mostanit.

Manchester City: pillanatnyi forma

Pep Guardiola egy viszonylag nehéz sorsolás után került az FA Kupa döntőjébe, rögtön, ahogy beszálltak, jött a Chelsea, aztán az Arsenal… Ennek ellenére mindkét meccset gond nélkül hozták, az utánuk következő másodosztályú ellenfelekkel (Bristol City, Burnley) szintén nem volt gond.

A bajnokcsapat ünnepelt egy nagyot, de szem előtt tartották azt is, hogy vár még rájuk két döntő. Egy most szombaton, egy pedig a jövő héten.

A Brentford elleni utolsó bajnokin igazából már Guardiola is kísérletezett, új taktikát gondolt ki, a kezdőjátékosait pedig padra ültette, nehogy gond legyen egy becsúszó sérüléssel. A méhek 1-0-ra győztek egyébként, de senkit nem érdekelt az eredmény, Guardiola jobban örült volna annak, ha mindenki megússza sérülés nélkül.

Manchester United: pillanatnyi forma

Erik ten Hag berúgta a Manchester United ajtaját, és első szezonjában sikerült egy bronzérmet összehozni és megnyerni a Ligakupát. Egy ekkora múltú klubnál ezek azért nem akkora szavak, de tekintve, hogy mik történtek itt, mióta Sir Alex Ferguson lelépett a klubtól… az út jó, az irány jó, de még mindig van hová fejlődni.

A csapat a hétvégén egy 2-1-es győzelemmel szerezte meg a bronzérmet, pedig majdnem otthagyták a fogukat a Fulham ellen, 0-1-nél David De Gea – a szezon során először – tizenegyest védett, és ezután jött össze a fordítás Jadon Sancho és Bruno Fernándes góljaival.

A MU idén egyszer már meg tudta verni városi riválisát, azonban mostanában nem az a jellemző, hogy győztesen hagyják el a pályát Pep Guardioláék ellen. Most sem ez tűnik reálisnak…

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni párharcok

Ha megnézzük az elmúlt három meccset, borítékolható, hogy sok gól lesz. Ezen három találkozón összesen született 17 gól, akadtak igazán gólgazdag, jó meccsek, mint amilyen az idén ősszel megrendezett 6-3 volt, ott a City tudott győzni. Tavasszal ezt a kölcsönt visszaadta a United, otthon már nekik sikerült három pontot szerezni, 2-1-gyel voltak jobbak.

Az elmúlt öt mérkőzésből hármat nyert meg a City, kettőt a United, igazi döntőben pedig már jó rég nem találkoztak. 2011-ben rendezték meg a Community Shieldet a két csapat részvételével, ami ugyebár az angol szuperkupának feleltethető meg. Akkor 3-2-re győzött a MU. De hát az már elég régen volt…

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Eddig egyetlen sérültje volt a Citynek, most, hogy jön a szezon két legfontosabb meccse, egyből kidől négy ember. Ráadásul egyszerre. Azért annyira izgulni nem kell, várhatóan mind Ruben Dias és Jack Grealish, mind Kevin De Bruyne és Manuel Akanji felépül szombatra. Nem biztos azonban, hogy Guaridola kezdőként pályára küldi őket, mert mi van, ha még nem százszázalékosak és pont az isztambuli meccsre esnek ki?

A másik oldal is meg van áldva sérültekkel: Még a tavasszal dőlt ki a teljes szezonra Donny van de Beek, aztán követte őt Lisandro Martínez. Szintén nem lehet ott a pályán majd Marcel Sabitzer és Phil Jones, a Fulham elleni meccset kihagyó Antony viszont várhatóan felépül. Lehet, csak a padról, de ő is be fog szállni.

A várható kezdőcsapatok

Manchester City: Ederson – Walker, Laporte, Aké – Rodri, Stones – B. Silva, Alvarez, Gündogan, Grealish – Haaland

Manchester United: De Gea – Wan-Bissaka, Varane, Lindelöf, Shaw – Eriksen, Casemiro – Sancho, B. Fernándes, Rashford – Martial

Megfontolandó tippek

    A legutóbbi három meccs jól alakult a semleges szurkolóknak, hiszen ontották a gólokat magukból a felek.

  • Most egy óvatosabb Cityre és egy magából mindent kiadó Unitedra számítunk. Amiből kisülhet egy over 2,5-es meccs. Ez az Unibetnél most 1.58.
  • A másik tippünk az, hogy a kupát a Manchester City csapata zsebeli be. Összességében jobbnak tartom őket, és Guardiola számára fontos, hogy a BL-döntő előtt egy héttel már készen legyenek. Szóval ez lesz a főpróba. A hazai győzelem a Librabetnél 1.53.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére