Manchester United-Tottenham: Odds, fogadási tippek és Premier League mérkőzés előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Rigó Ond 2020 október 01
Manchester United vs Tottenham
Manchester United
Teljesítmény:
N N N V N
  • Old Trafford (Manchester)
  • Október 4. 17:30
Tottenham
Teljesítmény:
N N N V D

Két még kicsit tapogatózó csapat találkozója következik a bajnokságban. A United nagyon szeretne a dobogóért küzdő bajnokaspiráns lenni, de egyelőre még várat magára. A Tottenham az első teljes idényét kezdi José Mourinho irányítása alatt, ami szép kihívás, a portugál edző 2010-ben lehetett ott, ahol most is képzeli magát. A kérdés, hogy lesz-e lenyomata a munkájának, hogy vagy szépen apránként megy bele a levesbe. A hét rangadója következik: United-Tottenham.

Formaidőzítés

A Tottenhamnél most minden arról szól, hogy mi lesz José Mourinho és Tanguy Ndombele között.

Az egyik oldalon ott volt Mourinho, aki elégedetlen volt a játékosra. A másik oldalon ott volt Tanguy Ndombele az edzőjére mutogatott. Közben ott volt a Spurs tulajdonosa, Daniel Levy amolyan közvetítőként. Ez a jelenet filmen is megjelent, történetesen az Amazon Prime-on sugárzott „All or nothing – Tottenham Hotspur” riport részeként.

Tökéletesen összefoglalja azt a viszonyt, amely nem lehetett hidegebb, és amely a közelmúltban fennállt a portugál technikus és a francia középpályás között. Ha célszerű a múlt időt használni, azóta a két fél közötti kötelékek normalizálódnak. És úgy tűnik, a korábbi lyoni játékos pótolni tudja az elvesztegetett időt, amit egy bonyolult első angliai szezonban gyűjtött össze.

Néhány hónappal ezelőttig Mourinho megállás nélkül panaszkodott egy „állandóan sérült” játékosra, miközben maga Ndombele már nem is akart az edző vezetése alatt játszani. El kell mondani, hogy az érintettnek három hónap alatt több hivatali ideje volt Mauricio Pochettino-nál, mint a szezon hátralévő részében a november 20-án érkezett „Special One” -val (mindössze 5 meccs).

Egy francia napilap szerint ugyanakkor a nyári szünet alatti elbeszélgetett a két fél, majd „stabilitási paktumot” kötöttek, amelynek célja a jó összhang. A francia válogatott játékos állítólag ez után döntött úgy, hogy nem hagyja a nehézségben a Spurs-t.

Biztosan pozitívként értékelhető, hogy Mourinho nem akarja elengedni, annak ellenére, hogy a Juventus a hónap elején még bejelentkezett érte, amint azt a napilap egy hete kifejtette. És úgy tűnik, hogy minden rendben van, apránként kezd visszatérni a bizalom.

Kezdve az ex-Amiénois játékidejével. A bajnokság első napján, szeptember 13-án, Evertonban már játszott (1–0) Ndombele ugyanezt négy nappal később a Lokomotiv Plovdiv (1-2) gyepén is ott lehetett az Európa Ligában. Ezúttal a szupercsere státuszban, kései góllal küldte a sajátját a harmadik selejtezőkörben. Úgy néz ki tehát, hogy Ndombele visszatér, aminek örülhetnek a Tottenham fanok.

Mi történt az előző meccsen?

A Manchester United nagyon komikus módon a lefújást követően kapott egy VAR által megtámogatott tizenegyest, ezzel győzték le 3-2-re a Brightont. A gólokat Marcus Rashford és Bruno Fernandes szerezte.

A Tottenham a Ligakupában a Chelsea-vel került össze, ahol a sírból hozták vissza a meccset és 1-1-es döntetlent értek el. Végül büntetőpárbajban 5-4-re nyertek, de összetehetik a két kezüket, hogy sikerült túllépniük Frank Lampard csapatán. Nagyon nincs egyben még ez a Tottenham.

Játékstílus

Elmondható, hogy mindkét csapat nyomokban tartalmazza José Mourinho keze nyomát. Jelenlegi csapata, a Tottenham sok mindenben erős, de már nem ugyanaz a csapat, ami volt Mauricio Pochettino alatt. Jók a direkt pontrúgásokban és szabadrúgásokban, tipikus Josés kontrákat vezetnek és sok távoli lövést visznek a játékba. Elég kimagaslóak a fejpárbajokban is, a tipikus agresszív viselkedés lenyomata.

Gyengeségük ugyanakkor, hogy sok helyzetet adnak át az ellenfélnek, a középpályás védekezésük nem az igazi. Mourinho eléggé szeret idegenbe menni lábatlankodni, ezért biztosan agresszív és szorosan emberfogós játékra kell számítani tőlük.

A Manchester United Ole Gunnar Solskjaer alatt egyszerre kezd leépülni és fejlődni bizonyos dolgokban. Rengetegszer jönnek vissza vert helyzetből (a híres Fergie time!), de kérdés, miért kerülnek először oda. Viszonylag jó befejezők és nem szeretnek nagyon labdát birtokolni, inkább a kontrákra építenek.

Emiatt viszont számos gyengeségük is akad. Rosszak a párbajokban, ami a Tottenham malmára hajtja a vizet. Nem tudják levédekezni a szárnyokon érkező támadásokat és az ellenfelek túl sok teret engednek, ha hátrafelé kell védekezni.

A játékuk tehát egyszerre agresszív és passzív, miközben rengeteg labdaügyes játékos alkotja a csapatot, akiknek a technikai készségeit szinte alulhasználják. Kérdéses, hogy a United mikor fog szintet lépni ebben, már ha a norvég edző alatt fognak-e.

Összeállítások, csapatok, hiányzók

A Manchester Unitednél Axel Tuanzebe és Phil Jones hagyták ki a korábbi mérkőzést, miközben a csapat nagyobb sztárja, úgymint Bruno Fernandes, Marcus Rashford és Mason Greenwood mind pályára léptek. A Tottenhamnél Japhet Tanganga, Gareth Bale és Son Heung-Min is kihagyták az előző meccset. Moussa Sissoko kétsége volt, de végül pályára lépett a Chelsea ellen.

A várható kezdők

Manchester United:

Gea, Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw, Pogba, Matic, Greenwood, Fernandes, Rashford, Martial

Tottenham:

Lloris, Doherty, Sánchez, Dier, Davies, Hojbjerg, Winks, Moura, Celso, Heung-Min, Kane

Érdekes statisztikák

  • A két csapat legutóbbi 6 találkozójából a Manchester United 4-et, az Tottenham pedig 1-at nyert meg, döntetlen pedig 1-szer született.
  • A 6 találkozó alatt a Manchester United 8 gólt rúgott, 9 sárga és 0 piros lapott szedett össze. Az Tottenham ezzel egyidőben 7 gólt szerzett, miközben 8 sárga és 0 piros a mérlegük.
  • Jelenleg a Manchester United a 14. helyen áll a tabellán, az Tottenham pedig a 8. helyezett a Premier League-ban. Tegyük hozzá: mindez három forduló után, a Tottenham számára pedig mindössze 2 fordulót követően.
  • Aktuálisan a bajnokságot a Leicester City vezeti 9 ponttal három forduló után.
  • A góllövőlistát 5 góllal megosztva Jamie Vardy (Leicester) és Dominic Calvert-Lewin (Everon) vezetik.

Megfontolandó tippek

  • Az, hogy a Manchester United nyeri a meccset, a 22Beten 1,94-os oddszal bír. A döntetlen 3,54-es odds.
  • Ha viszont a Tottenham kerülne ki győztesen, az a 22Beten már bizony 3,9-es nyereményszorzót ér.
  • Egy jó kis dupla esélyes meccs is kitűnhet ebből, érdemes lehet arra is ránézni. Az „1X” értéke 1,285 az „12” értéke már 1,325 a „2X” pedig 1,896 -et ér.
  • Ha arra fogadnál, hogy mindkét csapat gólt rúg, az a 22Beten 1,75-es nyereményszorzót ér.
  • Arra tippelnél, hogy sok gól lesz? Ha az lenne a tipped, hogy 2,5 feletti gólszám lesz, az bizony 1,8-es szorzót ér.
  • Tegyük fel, hogy az első gólt a Manchester United szerzi! Ennek oddsa 1,72-at ér a 22Beten!
  • Ha arra fogadnál, hogy a Tottenham szerzi az első gólt, az viszont már 2,55-es szorzó a 22Beten.
  • Egy jó kis első gólos akciógól, lábbal 1,53-ös nyereményszorzót ér.
  • Lehet, érdemes bepróbálkozni egy pontos eredménnyel? Az 1-0-ás hazai győzelem 7,5-es szorzót, a 2-1-es győzelem 8-öt, a 2-2-es döntetlen pedig 13-as szorzót ér.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére