PSG – Bayern München: Odds, fogadási tippek és Klubvilágbajnokság előzetes – 2025.07.05.
- Mercedes-Benz Stadium
- 2025.07.05. 18:00
Szombaton három negyeddöntőt rendeznek, pénteken pedig még egyet, így jön ki a nyolc csapat. Ma is egy szombati találkozóról fogunk beszélni, holnap a Fluminense – Al-Hilalról, pénteken pedig a maradék egy találkozóról, a Jobe-Jude testvércsatáról.
Most pedig a PSG – Bayern München következik. Nem először találkoznak, az idei BL-ben már összefutottak, és bár a franciák emelték magasba a trófeát, az alapszakasz ötödik fordulójában mégis a Bayern München nyert. Ez persze nem jelent semmit, ahogy az sem, hogy évekkel ezelőtt a BL-döntőben is találkoztak, és ott is a német fél örülhetett.
Valójában jelen pillanatban inkább a PSG-nek áll a zászló, de egy ilyen meccsen bármi lehet. Ha a Botafogo meg tudta verni Luis Enrique együttesét, akkor azért ez sikerülhet Harry Kane-éknek is.
PSG: pillanatnyi forma
Meglehetősen simán, egy félidő alatt intézte el nyolcaddöntős ellenfelét a PSG. Az Inter Miami ellen imeccs azért volt különlegesebb, mert korábban Lionel Messi épp a franciáktól távozott az Egyesült Államokba. A tudáskülönbség azonnal látszott, és már a szünetre kialakult a 4-0-s eredmény. Ezt követően már csak focizgattak a felek, de mindketten tudták, hogy itt kérdés nem igazán maradt.
A PSG góljait Joao Neves (2), Achraf Hakimi és Tomas Aviles (ög) szerezték.
A BL-győztes nem hibátlan már, a csoportkörben ugyan a Seattle-t és az Atletico Madridot megverték, de a Botafogótól kikaptak.
Bayern München: pillanatnyi forma
Szintén van egy veresége Vincent Kompanyéknak is, méghozzá a csoportkör harmadik fordulójából. Akkor már tudták, hogy továbbjutottak, de azt még nem, hányadik helyen. Így a portugál siker váratlanul jött.
Előtte a Boca Juniorst csak 2-1-re, az Auckland Cityt 10-0-ra intézték el.
Ami a nyolcaddöntőt illeti, a jó erőkből álló Flamengoval találkoztak, és bár a brazilok felálltak a padlóról, a korán szerzett német gólok miatt valós esélyük nem volt a legjobb nyolc közé jutás kérdésében. Erick Pulgar öngólja után Leon Goretzka és Harry Kane (2) találtak a kapuba.
Egymás elleni párharcok
Mint fentebb mondtam, találkoztak idén, a Bajnokok Ligája alapszakaszában, ahol a PSG még a kiesés szélén sodródott. Többek között azért, mert kikaptak a Bayern Münchentől is, a németek egy góllal voltak jobbak, amelyet Kim Min-jae jegyzett.
Az utolsó francia győzelemre négy éve került sor, azóta négy találkozóból négyet a München nyert meg.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
A Bayern Münchennek meggyűlt a baja a sérülésekkel, főleg a védelemben voltak kiesők. Kim Min-jae, Eric Dier, Alphonso Davies és Ito Hiroki sem volt bevethető, ráadásul most az angol védőt el is adták, pontosabban Dier ingyen csatlakozik a Monaco csapatához. A Flamengo ellen csereként Jamal Musiala is pályára lépett, Vincent Kompany akár a kezdőbe is jelölheti a támadót, és egy PSG ellen szükség is volna rá. De azt nem tudni, bírna-e 90 percet…
A túloldalon is van visszatérő Ousmane Dembélé személyében. Aki most már inkább csatárként funkcionáló játékossá vált, a széleken Doué és Kvaratskhelia megoldja. Egy jó gólszerzőre szüksége van Luis Enriquének, sem Mayulu, sem Ramos, sem Barcola nem tudta a világot megváltani.
Miután a támadó visszatért, a spanyol edzőnek nincs hiányzója.
A várható kezdőcsapatok
PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Mendes – Neves, Vitinha, F. Ruiz – Doué, Dembélé, Kvaratskhelia
Bayern München: Neuer – Laimer, Tah, Upamecano, Guerreiro – Kimmich, Pavlovic – Olise, Musiala, Sané – Kane
Megfontolandó tippek
Mindkét együttes tud, ha akar, de eddig meggyőzőbbnek inkább Kvaratskheliáékat látjuk. A Bayern München meggyőző, jó futballt eddig nem sokszor mutatott, ellenben a franciákkal. Ha minimálisan is, de inkább őket látjuk a legjobb négy között.
- #Tipp1: PSG továbbjutás
- #Tipp2: BTTS
Ne szalaszd el a lehetőséget, szerezd meg az 50%-os hétvégi reload bónuszt a Rabona oldalán!