Real Madrid – Borussia Dortmund: Odds, fogadási tippek és Klubvilágbajnokság előzetes – 2025.07.05.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2025 július 04
Real Madrid vs Borussia Dortmund
Real Madrid
Teljesítmény:
N N N D N
  • Meadowlands Stadium
  • 2025.07.06. 22:00
Borussia Dortmund
Teljesítmény:
N N N D N

Beárnyékolja a klubvilágbajnokság hátralévő részét a tény, hogy tegnap Diogo Jota és testvére, André Silva, halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedtek Spanyolországban. Az egész futballvilág gyászolja a testvérpárt, és különösen nehéz lehet majd ez a mérkőzés Trent Alexander-Arnoldnak, aki öt éven keresztül volt Diogo Jota csapattársa a Liverpoolnál.

A klubvébé valóban európai fölényt hozott, a legjobb nyolc között öt csapat is az öreg kontinensről való. És legalább ketten ott lesznek az elődöntőben is. A realitás pedig azt mondja, hogy hárman.

Már csak egy negyeddöntő van, melyről nem beszéltünk, ez pedig a Real Madrid – Borussia Dortmund. A két csapat találkozott már a BL-döntőben, idén pedig az alapszakaszban is. Rég volt már, hogy a sárga-feketék jöttek ki jobban a párharcból…

Real Madrid: pillanatnyi forma

Egész meggyőző kezd lenni a Real Madrid Xabi Alonso irányításával, de azért látszik, hogy a formációváltás okoz még némi nehézséget. No meg a fáradság és az, hogy páran formán kívül vannak. Nincs formán kívül viszont Gonzalo García, aki eleve csak azért kaphatott lehetőséget a kezdőben, mert Kylian Mbappé megsérült, gyomorbántalmai miatt csak a legutóbbi meccsen tudott pályára lépni, vagy egyáltalán a keretbe kerülni. A fiatal támadó három góllal és egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat, és hiába épült fel a francia, a következő mérkőzésen is őt várják a kezdőbe.

A Real a nyolcaddöntőben a Juventust intézte el egy olyan meccsen, ami nyugodtan lehetett volna 5-4 is, de csak 1-0 lett.

Borussia Dortmund: pillanatnyi forma

A Dortmund sem könnyen jutott a legjobb nyolc közé, de ők nem egy európai sztárcsapattal néztek szembe, hanem azzal a Monterrey-jel, amely hazájában csak küszködött. Itt viszont megtáltosodtak, és majdnem megtréfálták Niko Kovacékat is. A hős ezúttal Serhou Guirassy volt, aki kétszer is a kapuba talált. A meccs 2-1 lett a németeknek.

A Dortmund továbbra is veretlen – mint ahogy ellenfelük is – három győzelmet arattak és egyszer ikszeltek. Akkor, az első körben nem sokan gondolták, hogy el fognak jutni a németek idáig, de magához tért a gárda. Holott több alapember is hiányzik, mint Jamie Gittens, Nico Schlotterbeck vagy Emre Can. Előbbi többet nem is fog pályára lépni, nemsokára aláír a Chelsea-hez.

Egymás elleni párharcok

Ha olyan jó lesz gólokban a mostani meccs, mint a BL alapszakaszában, nem fogunk panaszkodni. Két góllal húzott el a meccs elején a Borussia Dortmund, innen fordított a Real Madrid, méghozzá bő félóra alatt. A 60. és a 95. perc között ötöt rúgtak, Donyell Malen és Jamie Gittens góljaira Toni Rüdiger, Lucas Vasquez és Vinicius Jr. (3) felelt.

Előtte a BL-döntőben is eredményes volt a brazil, akkor még Dani Carvajal vette be a német kaput.

Az utolsó dortmundi sikerre 2014-ben került sor, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában 2-0-ra nyertek Marco Reusék, de az odavágót 3-0-ra elbukták, így a végén akkor sem örülhettek.

Betovo
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 100,000 Ft

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Bár tegnap azzal harangoztam be ezt a meccset, hogy jön a testvérpárharc Jobe és Jude Bellingham között, ez mégsem jön össze. Kiment a fejemből a tény, hogy Jobe Bellingham a Monterrey ellen sárga lapot kapott, így eltiltott lesz. A Sunderland rekordigazolása megint csak a lelátóról figyelheti bátyját. A németeknél nem ő lesz az egyetlen hiányzó. A távozóban lévő Jamie Gittens sem játszik, ahogy Emre Can, Salih Özcan és Nico Schlotterbeck sem.

A spanyoloknál Dani Carvajal már ott volt a kispadon a Juventus ellen, viszont David Alaba újfent megsérült. Ahogy sérült Ferland Mendy (ő nem is utazott el a többiekkel), Eder Militao és Eduardo Camavinga is.

A várható kezdőcsapatok

Real Madrid: Courtois – Tchouaméni, Huijsen, Rüdiger – Alexander-Arnold, Valverde, Bellingham, Güler, F. García – G. García, Vinicius Jr.

Borussia Dortmund: Kobel – Süle, Anton, Bensebaini – Ryerson, Nmecha, Gross, Svensson – Brandt, Guirassy, Adeyemi

Megfontolandó tippek

Nem csak a játékerő, hanem a két csapat állapota mondatja velem azt, hogy a spanyolok jutnak a négy közé. Jobbak, stabilabbak, és bár hiányzó mindkét oldalon van, a kispad hosszúsága is a királyi gárdának kedvez.

  • #Tipp1: Real Madrid győzelem
  • #Tipp2: Under 2,5

Növeld a szorzóidat! Tégy egy multifogadást a 20bet oldalán, és nyerj akár 100%-kal több pénzt!

szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére