Sampdoria – Sassuolo: Odds, fogadási tippek és Serie A mérkőzés előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2023 május 23
Sampdoria vs Sassuolo
Sampdoria
Teljesítmény:
V D V V V
  • Luigi Ferraris
  • 2023.05.26. 20:45
Sassuolo
Teljesítmény:
V V D V N

Olasz mérkőzéssel készültem mára nektek, amelyet pénteken este Genovában rendeznek meg. Ez lesz a Sampdoria utolsó hazai mérkőzése az élvonalban bizonytalan ideig. A nagy múltra visszatekintő együttes idén borzasztó játékkal rukkolt elő, és az évek óta tartó kínszenvedésüknek most az lett a vége, hogy kiestek a másodosztályba.

Más céljuk nem lehet, mint a szurkolóknak valamit visszaadni az egészéves szurkolásukért. Megérdemelnék.

Alessio Dionisi csapata nincs jó formában, ráadásul a pont sem nagyon kell nekik. Majdnem mindegy, hogy 13. vagy 14. lesz a csapatuk…

Sampdoria: pillanatnyi forma

Két fordulóval a vége előtt szinte biztos, hogy a Sampdoria az utolsó helyen végez a bajnokságban. Végül is mindegy, hogy 20. vagy 19. a csapat, mindkettő kiesést jelent. Ezt pedig már egy ideje tudjuk, jövőre a Samp nélkül kezdődik a Serie A. Viszont egy megújulást követően vissza lehet térni, nem egy ilyen szituációt láttunk már nem csak Olaszországban, hanem a többi nagy bajnokságban is.

Az utolsó hazai mérkőzésükön köszönhetik meg a kitartó szurkolást a drukkereknek, akik akkor is kilátogattak, amikor már látszott, hogy ez egy borzasztó idény lesz. Az is lett. 36 meccsből 3-at nyert meg a Samp, 24-szer kikaptak, ez a legmagasabb szám az idei Serie A-szezonban.

Jó ideje nem tudnak győzni Dejan Stankovicék, legutóbb az AC Milan otthonában csúnya verést kaptak. Pedig Fabio Quagliarella még egyenlített 1-0-nál, aztán jött a hazai mészárlás. A vége 5-1 lett a BL-elődöntőből kiesett ellenfélnek.

Otthon idén egyetlen győzelmet arattak, pár hete a Veronát intézték el. Ezen kívül hat döntetlen és tizenegy vereség van a nevük mellett.

Sassuolo: pillanatnyi forma

Számomra masszív csalódás a Sassuolo idei szezonja. Gyengültek, szó se róla, de azt gondoltuk, azért van bennük annyi kurázsi, hogy a felsőházba tudják verekedni magukat. Nem tudják, ez már tisztán látszik.

Alessio Dionisi csapata a 13. helyen tartózkodik, mérlegük 12-8-16. A legutóbbi öt meccsükből egyet nyertek meg, most épp egy négymeccses nyeretlenségi szériában vannak. Legutoljára otthon nem tudták elintézni a Monzát. A pontszerzéshez közel jártak, hiszen a 92. percben még 1-1 volt az állás. Aztán Matteo Pessina jött, és megszerezte a vendégek győztes gólját.

Hazai részről ki kell emelni Domenico Berardit, aki értékesített egy tizenegyest, valamint Ruan Tressoldit, aki megint kiállíttatta magát. A brazil védő lehet, hogy tehetséges, de fejben nem a legerősebb, idén már 11 sárga lapnál és 2 pirosnál jár. Mindezt 22 meccsen…

Idegenben 4-4-10 a mérlegük, sorozatban 4 vereségnél járnak…

Rabona
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 35,000 Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Egymás elleni párharcok

Igazságos a mérleg az elmúlt öt mérkőzés alapján, ugyanis kétszer a hazaiak, kétszer pedig a vendégek nyertek, mellette egy döntetlen van. Az idei bajnokság első mérkőzését januárban játszották, és meglepetésre a már akkor kiesőhelyen levő Sampdoria 2-1-re nyerni tudott a Mapeiben. Manolo Gabbiadini és Tomas Augello góljára csak Domenico Berardi tudott felelni.

A neroverdi 2021-ben győzött utoljára, Genovában pedig 2020-ban. Dionisiék fölényben, ami az idegenbeli meccseket illeti, utoljára azonban csúnya verésbe szaladtak bele itt, 4-0-ra kaptak ki tavaly.

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Három olyan játékos van a Sampdoriában, akik lehet, hogy a pályán lesznek, lehet, hogy nem. Emil Audero, Andrea Conti és Ignacio Pussetto helyzete nem ismert egyelőre.

A másik oldalon Ruan Tressoldi eltiltás miatt nem játszhat, és kiesett a szezon legjobbja, Armand Laurienté sérülés miatt.

A várható kezdőcsapatok

Sampdoria: Ravaglia – Zanoli, Günter, Nuytinck – Leris, Winks, Rincon, Augello – Djuricic – Gabbiadini, Quagliarella

Sassuolo: Consigli – Toljan, Erlic, Ferrari, Rogério – Frattesi, Lopez, Matheus Henrique – Berardi, Pinamonti, Bajrami

Megfontolandó tippek

    A népnek kenyér kell és cirkusz. A Sampdoria idén cirkuszt nem sokat kapott, vagyis de, csak több volt a bohóc eredmény, mint amennyi kellett volna. Most az utolsó meccsen még egyszer örömöt okozhatnak a szurkolóknak a hazaiak. Nem feltétlenül kell győzni, de lélekkel, emelt fővel kell pályára lépniük.

  • Mi azt mondjuk, ezen az estén a góloké lesz a főszerep. Az over 2,5 a bet365-nél 1.67, az Unibetnél 1.68.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére