Sevilla – Barcelona: Odds, fogadási tippek és La Liga mérkőzés előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2020 június 17
Sevilla vs Barcelona
Sevilla
Teljesítmény:
N N D N D
  • Ramón Sanchez Pizjuán
  • Június 19. 22:00
Barcelona
Teljesítmény:
N V N N N

Pénteken 22:00-kor az FC Sevilla fogadja a Barcelonát a spanyol bajnokság 30. fordulójában. A harmadik helyen álló andalúzok a La Liga első négy helyének egyikére pályáznak, amivel beérhetnek a jövő évi Bajnokok Ligája kiírásába.

A Barcelona a maga részéről szeretné megtartani éllovas pozícióját, annak ellenére, hogy a Real Madrid nagyon közelről követi őket. A Barcelonának ez lehet a zsinórban harmadik bajnoki címe a spanyol bajnokságban.

Sevilla: a nagyok árnyékában

Az FC Sevilla vegyes eredménnyel tért vissza a koronavírus következtében félbehagyott bajnkoságban, ugyanis megverték a városi rivális Betist 2-0-ra, később viszont eltékozoltak 2 pontot, amikor a Levante az utolsó percekben egyenlített ki ellenük (1-1). Az andalúzok ezzel elfecserélték, hogy előrelépjenek a 3. helyre és látva a Barcelona és a Real Madrid előnyét, esélyesen a bajnoki címről is lemondtak már.

Három évnyi kihagyás után viszont nagyon úgy tűnik, hogy meglehet a jövő évi BL-indulás, ami szép lezárása lenne egy olyan évnek, amelyben a Sevilla sosem került lejjebb a hetedik pozíciónál.

Idén anélkül, hogy a játékuk lenyűgözőnek számítana, a Sevilla elsősorban a szoliditásra és a realizmusára tud támaszkodni a versenyben maradáshoz. Ott vannak a közvetlen riválisok között a Real Sociedad, a Getafe és az Atletico Madrid is, de a Villarreal és a Valencia sem adta még fel a harcot. A Sevilla a bajnokság 5. leggólerősebb csapata (42 gól 29 forduló alatt), valamint az ötödik legjobb védelem (30 bekapott gól). Relatíve egyensúlyban vannak, de tudják, hogy nem szabad most megbotlaniuk.

Barcelona: bivaly támadósor

Bivalyerősen tértek vissza, a Mallorca elleni 0-4-es, majd a Leganes ellen 2-0-ás győzelemmel. Sikerükkel egy kis terhet tudtak rakni a Real Madrid hátára, ami elkélt nekik az elveszített rangadó után.

Ami fellélegzésre adhat okot, hogy a bajnokság szünetelése előtt nem sokkal még nyögvenyelősen nyerte a Real Sociedad ellen.

A Barcelona jó formájának klucs az erős támadósora, amit Lionel Messi visz a hátán. Bár a Barcelona nem túl erős idegenben (6 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség), a zárt kapus meccs lehetőség lehet nekik, hogy javítsanak az eredményen.

Csapatjáték: gólerős Barcelona, sorváltó Sevilla

A Sevilla részéről valószínűleg a teljes csapat rendelkezésre áll. Egyik legjobb formában lévő játékosuk a korábbi marseille-i játékos, Lucas Ocampos a támadó-rész egyik legjobb fegyvere. A Levante ellen a holland Luuk De Jong újra betalált és ezzel egy kis önbizalmat szedhet fel magára egy idén kissé nyögvenyelős szezonban. Kispadon ült Sergio Reguilón, Fernando és Óliver Torres is, akik most visszatérhetnek a kezdőcsapatba Sergio Escudero, Nemanja Gudelj és Ever Banega helyére.

A Barcelonánál visszatérhet az állandó kezdőnek számító, de eddig eltiltott balhátvéd Jordi Alba, ugyanakkor Samuel Umtiti nem játszhat. Ő és a francia Ousmane Dembélé lesz várhatóan a két hiányzó a katalánok oldaláról. Kedden Lionel Messi megszerezte 21. gólját tizenegyesből és ezzel ő is visszatért a körforgásba. Az elmúlt meccsen csere Nelson Semedo, Frenkie de Jong, valamint Luis Suárez is visszatérhetnek a kezdőbe.

A várható kezdők

Sevilla (4-3-3):

Vaclik – Navas, Diego Carlos, Koundé, Reguilon – Joan Jordan, Fernando, Oliver Torres – Munir, De Jong, Ocampos

Barcelona (4-3-3):

Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – Rakitic, Busquets, De Jong – Messi, Suarez, Griezmann

Érdekes statisztikák

  • A Sevilla az elmúlt 6 hazai meccsén veretlen maradt (3 győzelem, 3 döntetlen)
  • Hazai pályán a sevillai meccseken átlagosan 2,48 gól születik
  • A Barcelona idén meccsenként átlagosan 3,45 gólt szerez
  • A La Ligában az elmúlt 8 találkozójukon a Barcelona nem kapott ki a Sevilla ellen (7 győzelem, 1 döntetlen)

Megfontolandó tippek

  • Az eddigi párharcaik alapján a Barcelona előnyt élvez és várhatóan nyerni fog – 1,9-es szorzó jár érte a 22bet oldalán.
  • A Barclona erős gólátlaga azt vetíti előre, hogy sok gólhelyzetet fognak kidolgozni, esélyesen a 2,5 feletti gólszámra is van esély – a 22bet erre 1.7-es szorzót ad.
  • Lionel Messi 24 meccs alatt szerzett 21 gólja és jó formája alapján, valamint a Sevilla elleni jó bizonyítványa (26 találkozón szerzett 29 gól) azt vetíti előre, hogy legalább 1 gólt fog szerezni – a 22bet 1,792-es szorzót nyújt.
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére