Sevilla-Manchester United: Odds, fogadási tippek és Európa Liga mérkőzés előzetes
- RheinEnergieStadion
- Augusztus 16. 21:00
Előrehozott döntő, vagy csak egy újabb állomás a végső győzelem felé? Az egyik legérdekesebb mérkőzés következik az Európa Ligában, ahol mindkét csapat a végső győzelemre készül fel, de tudjuk, hogy a Hegylakóhoz hasonlóan: csak egy maradhat.
Formaidőzítés
Hogy mennyire van előrehozott döntő-szaga a dolognak, elég kiemelni, hogy az elmúlt 6 Európa Liga kiírásnak 4 címszerzőjével van dolgunk: hármat a Sevilla nyert meg, egyet pedig a Manchester United. Ez az első találkozójuk, mióta még a legjobb 16 között csaptak össze 2 évvel ezelőtt.
A Sevilla most elég jól áll, ami a veretlenségüket illeti. 19 meccse nem kaptak ki, mindenféle tornát egybe véve. Február óta vannak ezen a dinamikán, amiben persze benne van a koronavírus okozta leállás is, de hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 5 meccsükön nem kaptak gólt – egyáltalán. A United ennek ellenére elég zavart tud okozni és minden lehetőségük adott, hogy meglepjék a spanyolokat.
Annak ellenére, hogy a manchesteriek kicsit nyögvenyelősen kaptak ki a Koppenhágától, azért azt el kell mondani, hogy 13 lövésük is volt, ami kapura tartott, miközben 4 vagy 5 góllal is nyerhettek volna, ha Karl-Johan Johnsson nem hárított volna annyit a kapuban. Annyi biztos, hogy nem fognak akkora szabadságot kapni a Sevillától, ezért bármilyen lehetőség is adódik majd, ők megpróbálnak majd élni vele.
A Manchester legnagyobb baja egyébként az, hogy nem tudnak mit kezdeni a labdával. Mindig a levegőben lóg az, hogy nincs rendes kihozataluk, miközben amint olyan helyzetbe kerülnek, ahol nincs labda, a gyors kontráikra támaszkodva képesek villámsebesen elérni az ellenfél kapujának előterébe. Martial, Rashford és Greenwood akár külön-külön is el tudnának indulni egy sprintversenyen.
A Sevilla ezzel szemben egy szimpatikus, sokoldalú csapat, amiben olyan különleges profilok is megférnek egymással, mint Jordán, Banega vagy Jules Koundé, aki a védelemeben eszméletlen melót tesz le az asztalra. Hű társával, Diego Carlosszal ők alkotják a Sevilla pillérét.
A nagy kérdés az, hogy a Sevilla a Manchester kezére fog-e játszani. A két csapat stílusbeli ellentétpár, simán benne lehet, hogy valami érdekes dolog fog kisülni abból, ha a Sevilla túl sokat babusgatja magához a labdát. Meglátjuk, mire lesz elég.
Csapatok
A Sevilla 1-0-ra verte a Woverhamptont még kedden és úgy tűnik, hogy nincs komolyabb oka annak, hogy változtasson a csapatfelállásán. Ever Banega 17 kulcspasszt osztott ki korábban a Manchester United ellen, amikor a két csapat még 2017/2018-ban találkozott egymással. Lehet, hogy most is képes lesz hasonló mutatókra?
Tomas Vaclik visszatért a kispadra a Sevillánál legutóbb, de Yassine Bounou a fő esélyese, hogy kapus legyen, mivel a Wolves ellen megfogott egy tizenegyest. Egyéb hiányzó nem várható a Sevilla oldaláról.
A Unitednél Nemanja Matic és Victor Lindelöf meglepetésre a kispadra kerültek az FC Koppenhága elleni találkozón. Előbbi valószínűleg kezdeni fog, míg Lindelöf átveheti majd a mindenféle pocsék produkciókra képes Eric Bailly helyét a védelem belsejében.
Marcus Rashford ágyéksérülést szenvedett hétfőn, így várni kell, hogy egyáltalán kezdhet-e, szerepeltetése kétséges. Juan Mata, aki a kispadról elég jó beállásokra képes, előfordulhat, hogy beugorhat majd a helyére.
A várható kezdők
SevillaBounou, Navas, Carlos, Koundé, Reguilón, Jordán, Fernando, Banega, Suso, En-Nesyri, Ocampos
Manchester UnitedRomero, Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Williams, Matic, Pogba, Greenwood, Fernandes, Rashford, Martial
Érdekes statisztikák
- A Sevilla az elmúlt 10 Európa Liga meccséből 7-szer nem kapott gólt.
- Ami az elmúlt 6 Európa Liga meccsét illeti, a Sevilla meccsein mindig 2,5 alatti gólmennyiség született összesen.
- Az andalúz csapat az elmúlt 15 meccséből 14-szer veretlen maradt az Európa Liga sorozatban.
- Az Európa Liga sorozatban a Manchester United veretlen maradt az elmúlt 6 meccsén.
- A legtöbb bukméker a Manchester Unitednek ad némi előnyt, de semmi komoly. Alább láthatod az esélyeket!
Megfontolandó tippek
- Az, hogy a Sevilla nyeri a meccset, a 22Beten 2,992-os oddszal bír. A döntetlen 3,185-es odds.
- Ha viszont a Manchester United kerülne ki győztesen, az a 22Beten már bizony 2,47-ös nyereményszorzót ér.
- Egy jó kis dupla esélyes meccs is kitűnhet ebből, érdemes lehet arra is ránézni. Az „1X” értéke 1,575 az „12” értéke már 1,38, a „2X” pedig 1,42-et ér.
- Ha arra fogadnál, hogy mindkét csapat gólt rúg, az a 22Beten 2,03-es nyereményszorzót ér.
- Arra tippelnél, hogy sok gól lesz? Ha az lenne a tipped, hogy 2,25 feletti gólszám lesz, az bizony 2,36 -es szorzót ér.
- Tegyük fel, hogy az első gólt a Sevilla szerzi! Ennek oddsa 2,24-öt ér a 22Beten!
- Ha arra fogadnál, hogy a Manchester United szerzi az első gólt, az viszont már 1,98-es szorzó a 22Beten.
- Egy jó kis első gólos akciógól, lábbal 1,616-ös nyereményszorzót ér.