Skócia – Spanyolország: Odds, fogadási tippek és Európa-bajnoki selejtező előzetes
- Hampden Park
- 2023.03.28. 20:45
A mai napra még jut egy válogatott találkozó, de egy időre most ez lesz az utolsó. Holnaptól már újra a topbajnokságok meccseiről lesz szó. A Skócia – Spanyolország mérkőzés izgalmasnak tűnik, szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy a csoport egyik rangadója. Spanyolország magabiztos győzelemmel kezdett, ahogy a skótok is, a különbség mindössze annyi, hogy a La Roja Furia egy sokkal keményebb ellenfelet győzött le, Norvégiát. Míg Skócia a ciprusiak ellen győzedelmeskedett.
Aki nyer, az a csoport élére ugrik. A történet egyelőre ennyire egyszerű.
Skócia
Skócia két nappal ezelőtt kezdte meg a szereplését az Európa-bajnokság selejtezőjében. Mindenki győzelmet várt tőlük, ami nem meglepő, a két együttes közös történelme is errefelé vezetett.
Végül a bukik és a tippelők gyanúja beigazolódott, a skótok a Hampden Parkban nagyon magabiztos sikert arattak. Legalábbis a végeredmény alapján ezt mondhatjuk. Azonban nagyon nehezen sikerült feltörni a ciprusi védelmet 1-0 után (az első gólt amúgy John McGinn rúgta), egészen a 87. percig kellett várni, hogy újból megtörjék őket. Ekkor a csereként beállt Manchester United-játékos, Scott McTominay talált be, majd öt perccel később megint ő.
Azért nem minden fenékig tejfel, a skót szurkolók bosszankodhatnak is, hiszen Che Adams megsérült, így Spanyolország ellen nem léphet pályára. Ahogy Anthony Ralston sem. Előbbit majd Lyndon Dykes pótolhatja.
A két gól szerintünk elég lesz ahhoz, hogy McTominay ismét a kezdőbe kerüljön, ezen kívül, valamint a kényszerből hiányzók mellett más változtatást nem várunk.
Spanyolország
A Norvégia elleni mérkőzés volt Luis De la Fuente első hivatalos tétmérkőzése a spanyol válogatott élén. Amit nem tett meg Luis Enrique, azt a tapasztalt mester meg merte, behívta, sőt kezdette is Iago Aspast, akinek ez már nagyon kijárt. Nem is játszott rosszul, igaz, ezen a találkozón nem ő volt a hős. A győzelem egy olyan helyről érkezett, amire egyetlen spanyol sem számított: Joselutól. Az Espanyol támadója csereként szerzett két gólt, de még ez a dupla is kevés lehet, hogy az újdonsült csapatkapitányt, Alvaro Moratát kiszorítsa a kezdőcsapatból. Pedig ilyen jó debütálásra a spanyoloknál régóta nem került sor.
A Haaland nélkül felálló norvégok egyébként 3-0-ra kaptak ki, az együttes első találatát Dani Olmo szerezte. Spanyolország holnap este nagyon nagy lépést tehet a továbbjutás felé, pár napon belül intézhetnék el a két legnagyobb riválisukat a csoportban.
*Ez az ajánlat kizárólag a globusbet.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Egymás elleni párharcok
A két együttes több mint tíz éve nem találkozott egymással. A 2012-es Eb-selejtezőben futottak össze, mindkét mérkőzést Spanyolország nyerte meg. Meccseik nagy része a távolabbi múlt homályába veszett már. Annyit kiegészítésként még elmondanék, hogy Skócia 1984-ben tudta utoljára legyőzni Spanyolországot. Az a második győzelmük volt, az első még 1957-ben történt.
A várható kezdőcsapatok
Skócia: Gunn – Hanley, Porteous, Tierney – Hickey, McGregor, McTominay, Robertson – McGinn, Christie – Dykes
Spanyolország: Kepa – Carvajal, Nacho, Laporte, Baldé – Merino, Rodri, F. Ruiz – D. Olmo, Morata, Gavi
Megfontolandó tippek
- Spanyolország nem volt annyira meggyőző, mint azt a végeredmény sugallja. És Skóciában több nagy válogatott is megszenvedett már. A védelem a clean sheet ellenére nem állt a helyzet magaslatán, és Lyndon Dykes van olyan minőségű labdarúgó, hogy átverje a spanyol védőket. Emellett persze valószínűsíthető, hogy az erős spanyol támadó sor is be fog találni. A bet365-nél a BTTS most 2.00.
- Második tippünkben pedig a spanyol győzelem mellett tesszük le a voksunk. De La Fuente nagy vezér, remekül ért a futballisták mentális feltüzeléséhez, valamint taktikailag is rendben van. Nem lesz egyszerű, lehet, nehezebb lesz, mint a norvégok ellen, de Spanyolország újabb győzelmet fog aratni holnap. Ez az Unibetnél 1.66-ot ér most.