Tottenham-Leicester: Odds, fogadási tippek és Premier League mérkőzés előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2020 július 17
Tottenham vs Leicester
Tottenham
Teljesítmény:
V N D N N
  • Tottenham Hotspur Stadion
  • Július 19. 17:00
Leicester
Teljesítmény:
V N D V N

Borzasztóan fontos meccs következik mindkét csapat számára. Az angol bajnokságban már eldőlt, hogy a Liverpool a bajnok, a Manchester City-t pedig senki nem tudja utolérni a második helyen, így a Leicester a dobogóért, a Tottenham pedig a maradék európai helyekért küzd. Mi lesz még itt?

Formaidőzítés

A negyedik találkozik a hetedikkel, miközben 7 pont választja el a két csapatot. Matematikailag tehát nem lesz itt egymás beérése két fordulóval a vége előtt, viszont kulcsfontosságú lesz a Leicesternek, hogy milyen eredmény fog most születni.

A Leicester úgy érezik a Tottenham vendégségébe, hogy erősen hullámzó formát mutat. A visszatérés óta kétszer kikaptak, (Leicester és az Everton ellen is), majd a Crystal Palace-t verték meg meggyőző módon (3-0), azután az Arsenal ellen sikerült kiharcolni egy reménytelen döntetlent (1-1). Jött egy leégés a Bournemouth-tól (4-1), majd picit visszakapaszkodtak a Sheffielt United ellen (2-0).

A Leicesternél most minden összejött. Sérülések tizedelik a csapatot, de a statisztika is mintha utolérné őket. Eddig úgy tűnt, hogy felülteljesítenek önmagukhoz képest, és a pár évvel ezelőtti bajnoki cím halvány fátyolban sejlett fel a horizonton. Viszont idén úgy tűnt, ez lehet az az év, amikor megmutathatják, hogy egy komolyan veendő csapatról beszélünk.

A Tottenham szépen épülget lefelé Mourinho alatt és bár nem rosszak az eredményeik, a mutatott játék valami egészen pocsék. Legutóbb nyertek a Newcastle és az Arsenal ellen is, ikszeltek egyet a Bournemouth otthonában (0-0), egyedül attól a Sheffield-től kaptak ki, amelyiket egyébként a Leicester megvert.

Egy szó, mint száz, ez nagyon ki-kik meccs. A Tottenham például pocsék a hosszú labdák levédekezésében, miközben a Leicester inkább a rövid passzokra szokott játszani. A Tottenham kontracsapat, miközben a Leicester nehezen viseli, ha gyorsan hozzák rájuk a labdát. Nehéz megállapítani, melyik csapatnak hol lehet rájátszani az előnyeire és hátrányaira.

Csapatok

A csapatoknál most a Tottenhamnél történt egy tragikus eset. Serge Aurier-nek vissza kellett utaznia Franciaországa a múlt héten a Newcastle elleni meccs után, mert meggyilkolták a testvérét. José Mourinho azt mondta, hogy minden időt megadnak a jobbhátvédjüknek ahhoz, hogy megfelelően elgyászolja családtagját – esélyesen nem fog most pályára lépni.

Tanguy Ndombele nem lépett pályára a csapat legutóbbi két meccsén, mert térdsérüléssel bajlódik, ugyanakkor az sem biztos, hogy kezdett volna most. Dele Alli is kérdéses még, neki is lábsérülés miatt bizonytalan a szerepeltetése.

A Tottenham legutóbbi 3-1-es győzelme során történt egy kis taktikai csavar, Mourinho megbolondította a saját felállását azzal, hogy Lo Celsót feljebb tolta és most már 4-2-3-1-es felállásban játszik a csapat.

A Leicesternél Brendan Rodgers megerősítette a múlt héten, hogy Ben Chilwell és James Maddison sem fognak a hátralévő két meccsen pályára lépni, ami elég komoly hiány a dobogóért folyó harcban.

Christian Fuchs is sérült, ezért a 19 éves Luke Thomas fog játszani a bal hátvéd posztján – a fiatal játékos nagyon jó benyomást gyakorolt a szereplésével.

Wes Morgan várhatóan még mindig a pillére lesz a védelemnek, Johnny Evans mellett. Caglar Syuncu két meccses eltiltás miatt nem léphet pályára.

Összességében Rodgers úgy is nekivághat a meccsnek, hogy nem változtat a felállásán és a kezdőjén, miután elég komoly győzelmet arattak a Sheffield United ellen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Demarai Gray lehet, hogy kiszorítja a kezdőből Harvey Barnes-t.

A várható kezdők

Tottenham

Lloris, Tanganga, Sanchez, Alderweireld, Davies, Sissoko, Winks, Moura, Celso, Son, Kane

Leicester

Schmeichel, Bennett, Morgan, Evans, Justin, Tielemans, Ndidi, Thomas, Pérez, Vardy, Barnes

Érdekes statisztikák

  • A Tottenham a Leicester elleni 11 hazai mérkőzésükből 9-szer is 2,5 gólnál többet hozott
  • A Tottenham a legutóbbi 3 hazai meccsét is megnyerte a Premier League-ben
  • A Leicester idegenben rossz mérleggel rendelkezik, az utóbbi 7 meccsén nem tudtak nyerni
  • A Tottenham 53 gólt szerzett idén

Megfontolandó tippek

  • A Tottenham egy igazi ogre-csapat, a Leicesternek pedig bizonyítania kell. Egy győzelem a rókáktól 3,136-os szorzót jelent a 22Beten.
  • Az, hogy mindkét csapat szerez gól, 1,77-es szorzót ér a 22Beten.
  • Simán benne van, hogy egy pontrúgásból vagy szögletből születik a gól, aki egy fejesre tenne, az 5,5-ös szorzót ér.
  • Egy jó kis pontos végeredményhez mit szólnál? Próbáljuk meg mondjuk a 1-3-at a Leicesternek, ami most 23-szoros szorzót jelent a 22Beten. De lehet tenni arra, hogy 0-2 lesz (15-szörös), vagy 3-1 a Tottenhamnek (56-szoros).
  • Miért ne lehetne mondjuk arra fogadni, hogy lesz kiállítás? Tegyük fel, hogy lesz büntető és kiállítás – ez 15-szörös szorzó a 22Beten!
szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére