Real Madrid – Athletic Bilbao: Odds, fogadási tippek és LaLiga előzetes – 2026.05.23.
- Santiago Bernabeu
- 2026.05.23. 21:00
Tegnap lecsúsztunk a tippünkről, igyekszünk majd bepótolni. Ma nem, ma csak egy mérkőzésről írunk, az pedig a Real Madrid – Athletic Bilbao lesz. Mindkét csapat csalódást jelentő idény végén van, mindkettőnél edzőcsere lesz, és szinte tutira mondhatjuk, hogy mindkét helyen megvan az utód. Edin Terzic bejelentése már megtörtént, ő váltja Ernesto Valverdét, míg Alvaro Arbeloa helyét José Mourinho veheti át.
Az biztos, hogy rendet kell tenni a fejekben, különösen a hazaiakéban. A Real Madridnál eluralkodott a káosz, játékosok irányítják a csapatot, miközben tehetséges szakemberek kénytelenek alárendelt szerepet vállalni. Vagy távozni. A Special One-t viszont olyannak ismerjük, aki kemény kézzel meg tudja fogni a nagyok egóját. És igenis, erre most nagy szükség van.
Egyelőre azonban még a Spártai a kispadon, aki szeretne győzelemmel elköszönni az első csapattól.
Real Madrid: pillanatnyi forma
Borzalmas szezont mutatott a királyi gárda, és ez a játékoskeretnek köszönhető. No meg az elnök csökönyösségének, és annak, hogy abba is bele akar szólni, ami nem az ő feladata. Lehet, hogy ez okozza majd a vesztét, az előre hozott elnökválasztás alkalmával lesz egy kihívója Enrique Riquelme személyében.
Xabi Alonsot a játékosok üldözték el, nem tetszett nekik, hogy Ancelottival ellentétben az edző nem a barátjukként gondol magára, hanem főnökként. Fellázadtak, a Barca elleni győzelem után pedig elkezdték fúrni az edzőt. Ennek az lett a vége, hogy sorozatban a második szezonban is üres kézzel maradnak, se BL, se LaLiga, se kupa, se szuperkupa. Arbeloa rengeteg hibát vétett, ahogy Perez is, talán majd José Mourinho rendet tud rakni.
A második hely már megvan, legutóbb pedig a Sevilla otthonában nyertek Vinicius Jr. góljával 1-0-ra. Hazai pályán a Celta Vigo és a Getafe verte meg őket, a Gironával ikszeltek, a többi meccsüket megnyerték.
Athletic Bilbao: pillanatnyi forma
Gyenge szezont futott az Athletic Bilbao is, bár az ő helyzetük évről évre változik. Miután csak baszkokat igazolnak, így nem lehet soha kiszámolni, hogy milyen idényt futnak. Most épp nem jött ki a lépés.
Ennek ellenére még van esélyük a Konferencialiga kiharcolására, bár nem sok. Több mint húsz év után győzniük kéne Madridban, amíg az Espanyol – Real Sociedad – Valencia – Rayo Vallecano – Getafe ötös nem nyer.
És nincsenek is formában, utolsó öt meccsükből elbuktak hármat, csak az Alaves ellen győztek, legutóbb pedig ikszeltek a Celtával, góljukat Inaki Williams szerezte.
Mérlegük idegenben 4-3-11.
Egymás elleni párharcok
Egyfajta mumusa volt a Bilbao a Real Madridnak, de az utóbbi időben ez nem annyira látható. A legutóbbi öt mérkőzésből egyet nyertek meg a baszkok, a másik négy alkalmával a fővárosi csapat bizonyult jobbnak.
Ősszel például a San Mamésben simán nyert a Real Madrid, két gólig jutott Kylian Mbappé, egyet lőtt Eduardo Camavinga.
A Bernabeu-ban huszonegy éve nem nyertek a vendégek, de még a pontszerzés is ritka.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
A hazaiaknál nemrég volt egy verekedés, Aurélien Tchouaméni kevert le egyet Fede Valverdének, aki azóta nem lépett pályára, kórházba vitték, elvileg komolyabban sérült. A hírek szerint ezúttal sem fog pályára lépni. Ahogy kimarad Arda Güler, Rodrygo, Eder Militao, Ferland Mendy, Andriy Lunin és Dani Ceballos. Utóbbi nem sérült, hanem összerúgta a port az edzővel.
A vendégeknél is vannak hiányzók, Benat Prados Díaz, Oihan Sancet, Dani Vivian, Nico Williams, Unai Egiluz sérülés, Yuri Berchiche eltiltás miatt marad ki.
A várható kezdőcsapatok
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Asencio, Huijsen, Carreras – Pitarch, Tchouaméni – Mastantuono, Bellingham, Vini Jr. – Mbappé
Athletic Bilbao: U. Simon – Gorosabel, Paredes, Laporte, Lekue – Rego, Jauregizar – I. Williams, Gomez, Berenguer – Guruzeta
Megfontolandó tippek
Tét nélküli mindkét csapat számára ez a meccs. Viszont a játékosok oda fogják magukat tenni. Kétlem, hogy a Real játékosainak morálja annyira magas, hogy a győzelmet Arbeloa miatt akarják megszerezni, sokkal inkább gondolom, hogy ezzel akarják kissé megbékíteni a drukkereket. A Bilbaonál viszont el tudom képzelni, hogy Valverde miatt tűzbe tennék a kezüket.
#Tipp1: Real Madrid győzelem vagy döntetlen
#Tipp2: Over 2,5
Heti Cashback a 22bet oldalán! Kapj pénzt a fogadásaid után, akár 350.000 Ft is a markod ütheti.