Barcelona – Real Madrid: Odds, fogadási tippek és LaLiga előzetes – 2026.05.10.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Rigó Ond 2026 május 08
Barcelona vs Real Madrid
Barcelona
Teljesítmény:
N N N N N
  • Camp Nou
  • 2026.05.10. 21:00
Real Madrid
Teljesítmény:
N D N V D

Jelenleg Madridban baromira ég a ház. Egymást érik a nagyobbnál nagyobb botrányok, Alvaro Arbeloa totálisan elveszítette az irányítást az öltöző felett, de talán az sosem volt az övé. Ahogy Florentino Perez is egyre inkább úgy tűnik, hogy fejetlen csirkeként rohangál, úgy irányítja minden idők legsikeresebb klubját.

Ilyen körülmények között a Barcánál csak egy kávét kérnek, a két csapat egységére nézve, az eredményeket látva, szinte elképzelhetetlen, hogy ne az el Clásicón szerezte meg következő bajnoki címét Hansi Flick és a katalán csapat.

Madridban pedig sürgős változásokra lesz szükség, ha ott akarnak maradni a világ élvonalában. Lehet, hogy jó játékosaik vannak, de fegyelem, csapategység, küzdeni akarás terén közelítenek a nulla felé ezek a játékosok. Persze – mint mindig – ezúttal is: tisztelet a kivételnek.

Barcelona: pillanatnyi forma

Ugyan a kupa és a Bajnokok Ligája idén sem jön össze, de egy Szuperkupát már megnyert a csapat, hétvégén pedig a bajnoki cím is meglesz. A Barcelona előnye 11 pont, és már csak 4 forduló van vissza. Ha esetleg ezt a meccset nem sikerül megnyerni, a címvédés akkor is gyakorlatilag borítékolható, ugyanis azt nehezen képzelnénk el, hogy Hansi Flick csapata egyet sem tud megnyerni…

Legutóbb az Osasuna vendégeiként győztek 2-1-re, góljaikat Robert Lewandowski és Ferrán Torres szerezték.

Otthon (ez a Camp Nou-t, valamint a Lluis Companyst jelenti) 17 mérkőzést játszottak idén, mindegyiket megnyerték.

Real Madrid: pillanatnyi forma

A Real Madrid ennyire szétesett régen volt. Valamikor a Zidanes y Pavónes idején voltak ekkora balhék, de talán még akkor sem. Az öltözőn belüli káosz, a sportigazgató hiánya, a vezetőedző gyávasága mind-mind idáig vezetett. Egyesek egyenlőbbek az egyenlők között (Vinicius Jr., Kylian Mbappé), érinthetetlennek hiszik magukat, de nem csak ott van gond. A szezon során már kétszer egymásnak mentek a játékosok, klikkesedés van az öltözőn belül, amit Alvaro Arbeloa nem tud és/vagy nem is akar megállítani.

Ugyan legutóbb nyertek 2-0-ra az Espanyol otthonában, Vinicius Jr. pedig két gólt rúgott, de a brazil már rég nem a gólokkal véteti magát észre, hanem azzal, hogy az első perctől az utolsóig dumál a játékvezetőnek, az ellenfeleknek és a közönségnek.

Ez a Madrid padlón van, szétesett, és ezt nem csak a pályán mutatott játék, hanem a tabella, valamint a többi sorozat is mutatja. A LaLigában 11 pont a hátrányuk, idegenbeli mérlegük pedig 10 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség.

Zoccer
Élő fogadás: check_circle
Üdvözlő bónusz: 40,000 Ft

Egymás elleni párharcok

Az utóbbi időszakban inkább a Barcának állt a zászló. Két éve nem nyer semmit a Real Madrid, és általában a gránátvörös-kékek állították meg őket ebben. Az idei szezonban eddig kétszer találkoztak. Madridban ugyan nyertek a hazaiak, de később a Szuperkupa döntőjében már elbuktak. Ezután rúgták ki Xabi Alonsot.

Az utolsó öt összecsapásból hármat nyert meg a Barca, egy döntetlen lett (a kupában, végül itt is ők bizonyultak jobbnak), egyszer pedig a fővárosiak győztek.

Hírek a csapatok körül, hiányzók

Nagy balhé kerekedett a Real Madrid tegnapi edzésén. Immár sorozatban második napja, hogy Aurélien Tchouaméni és Federico Valverde összeszólalkoznak, de a tegnapi nem állt meg a verbális adok-kapoknál, egy ütés is történt, ami után az uruguayi középpályást kórházba szállították. Miután agyrázkódásról beszélünk, a vasárnapi meccset ki kell hagyni, a francia pedig fegyelmi okok miatt marad ki. Ezzel alaposan szűkül Arbeloa kerete, hiszen Rodrygo, Ferland Mendy, Eder Militao, Thibaut Courtois, Dani Carvajal, Arda Güler és Dani Ceballos is kiesett.

Utóbbi azért, mert az edzővel úgy összeveszett, hogy többé nem számít rá. Ez is csak azt mutatja, milyen „jól döntött” Florentino Perez, amikor hagyta, hogy a játékosok uralkodjanak az öltözőn, a keménykezű edzőt pedig kirúgta.

A Barcánál eközben Andreas Christensen és Lamine Yamal sérült.

A várható kezdőcsapatok

Barcelona: J. García – Koundé, Cubarsí, Martin, Cancelo – Pedri, Gavi – Bardghji, D. Olmo, F. Lopez – F. Torres

Real Madrid: Lunin – Alexander-Arnold, Rüdiger, Huijsen, F. García – Mastantuono, Pitarch, Camavinga, Brahim – Bellingham – Vinicius Jr.

Megfontolandó tippek

Ha valakinek nem elég az, amit fentebb leírtam, az bizonyára nagyon elfogult. Persze, egy-egy meccsre még akár össze is kaphatnák magukat, de itt a Barcának egy hatalmas lehetőség, hogy a bajnoki cím mellé még egy plusz ajándékot adjon a drukkereinek.

  • #Tipp1: Barcelona győzelem
  • #Tipp2: Over 2,5

Az aktív 20bet felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.

szerkesztői csapata - Rigó
A szerzőről

Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni sportfogadással és ez a szenvedélyem napról napra erősödik. Több fiókom is van a legnagyobb fogadóirodáknál, ahol remek oddsok vannak és az ügyfélszolgálat is kifogástalan. Főként futballra, F1-re és teniszre szeretek fogadni.

Vissza a tetejére